SUSO – A domonkos misztika csillaga

Úgy tartják, az időbevetettség – az idő rabsága – tudati dolog és az időtől való függetlenedés, azaz az idő rabságából való felszabadulás kulcsa az ember kezében van. Mi mást tesz az ember, mint hogy folytonos keresésben van? Ez a keresgélés „az ember örök keresése”, vágyódása a tökéletesség, a boldogság felé -  furcsa paradoxon, de éppen ez az, ami miatt boldogságát az ember el nem érheti. Miközben az ember cselekszik, ott van mögötte a vágy a cselekedet vége iránt, az eredmény iránt, és éppen ez zárja be őt az idő rabságába. Az emberi tudatban még a „mennyország” is a béke, a pihenés helye. Az emberek kettéosztják világukat munkára és pihenésre, feladatra és kikapcsolódásra, kellemetlenre és kellemesre, érzéki és érzékfeletti világokra, földre és mennyei régióra. A komoly feladatokat az emberek nagy része „tolja át” a másikra, úgy érzik, nekik ez már sok, ők inkább pihennének. Tulajdonképpen állandó, mindennapi harc van az emberek között, ki az aki pihenhet, ki az aki dolgozik és cselekszik. Sokan gyilkolni tudnának, sokan pedig gyilkolnak is a jólétért, a kényelmes életért. Tolják el maguktól a kellemetlent, a nem kívánatost és mindent megtesznek a kellemetes dolgok iránt. És éppen ez az a pont, ahol az idő korlátja a duális szemlélet által be tud lépni az emberek világába.

Vizsgáljuk meg mit is tesznek a nagy szentek , egy magasabb dimenzióba lépett, időtől függetlenedett, megvilágosodott emberek? Ők életüket, mindenüket teljes egészében Istennek ajánlották. Szabadidejüket éppúgy, mint összes cselekedetüket. Mindeggyé vált számukra hol is vannak, mi lesz utána, hiszen már minden Istené, minden ugyanolyan fontos! Nem kérdés már mi lesz utána: eredmény, pihenés, kellemes érzet vagy kikapcsolódás. Nem vágyják a cselekedetből fakadó gyümölcsöket és örömöt, hiszen mindent átadtak már. Nincs már előtte és nincs már utána! Ahogyan nincs már a fárasztó munka és az utána való kellemes pihenés kettőssége sem. És éppen ez a másfajta hozzáállás és teljes ön-átadottság a szent, a szakrális időbe való átlépés kulcsa az időbe vetett rabság világából. Az önátadott ember számára valódi ön-felajánlása révén az Idő és a Tér is semlegessé válik. Megszűnnek az idő intervallumok, a közök, a részekre bontottság. A szent ön-felajánlásával függetlenedik az időtől.

Így történhet meg az, hogy a nagy szentek állandóan munkálkodnak, és rövid földi életük során annyi mindent valósítanak meg, ami tulajdonképpen az átlagember felgyorsult földi életébe egyszerűen nem férne bele.

Seuse Henrik – közismert nevén SUSO – is egyike volt ezeknek a nagyságoknak. Egyszerre ismerték el őt az exo- és ezoterikus keresztények. A katolikus egyház boldoggá avatta, tisztelte benne a nagy látnokot és misztikus költőt, és csodálatos módon – bár akkoriban sokkal kevesebbért is máglyára küldték az embereket – sikerült elkerülnie a szent inkvizíciót. Ezoterikus oldalról Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója, hívta fel a figyelmet „a misztikus hármas csillagzatra”, akik a középkor legsötétebb időszakában születtek, és vitték tovább azt a világító fáklyát, ami leszületésük előtt éppen kezdett volna kialudni: ők hárman a három nagy domonkos misztikus, Eckhart (a mester), Tauler és Seuse Henrik.

Ma már kétségbevonhatatlan tény, hogy a három nagy domonkos rendi tanításaival és jelen-létével jelentős szellemi forradalmat indított be bolygónkon. Eckhart forradalmi, hitújító személyisége már sok volt a hajdani katolikusoknak. Őt az inkvizíció el is ítélte és valóságos passiót kellett bejárnia. Tauler tanításai érdekes mód az evangélikus egyház refomjába is beíródtak, és még a fiatal Luthernek is kedvence volt. Újra hangsúlyozzuk, Susot valahogy megmagyarázhatatlan mód, az inkvizíció nem kapta el, bár írásaiban például olyan tanításokat tett közre a SOPHIA-misztikáról, ami felületesen olvasva is olyan, mintha az inkvizíciónál saját magát jelentette volna fel. Sőt, Suso még egy könyvet is közzétett, mely hosszú védőbeszéd volt elítélt, eretneknek nyilvánított mestere, Eckhart mellett.

Most pedig nézzük meg, ki is volt a legendás domonkos misztikus, Seuse Henrik? Először is köszönetet kell mondanunk a nagy svájci vallástörténésznek, Walter Nigg-nek, aki nyílt szellemű vizsgálódásával újra széles ösvényt vágott a számunkra. Suso megszületése a XIII. század legvégén volt. Az évet pontosan nem tudni, de azt igen, hogy születésnapját a nagy nurciai rendalapító, Szent Benedek napjára, március 21-re tette. Édesanyjának sok mindent köszönhetett. Például azt, hogy a vallásos látásmódot és hitet fiára átörökítette. 13 éves korában már, püspöki engedéllyel (mert 2 évvel a korhatár limit alatt volt) kolostorba lépett. Ez lett élete fő helyszíne, a Konstanz-i szigeti kolostor. Élete utolsó szakaszáig élt itt, és itt vívta meg nagy küzdelmeit is.

Az életkezdet nem volt könnyű: magányos volt a kolostorban, nem tudta mit akar, és mégis valami megfoghatatlan és fel nem tárult vágy tűzként égett a lelkében. Az örökkévaló keresése a búskomorság peremére űzte. Aztán egy napon, teljesen váratlanul csodálatos látomása volt. Nevezhetnénk ezt elragadtatásnak, mert úgy tűnik mintha hirtelen egy magasabb tudatállapotba került volna, és egy pillanatra belelátott volna az égi világba. Pio atya szavaival, mintha „belelátott volna Isten kártyalapjaiba”. Szellemtudományi nyelven egyfajta lény-élményt élt át, miközben ő maga is tudatos maradt. Hatalmas és mindent megváltoztató élmény volt ez a számára, afféle valódi bizonyosság. Innentől kezdve ezek az ún. „látomások” élete gyakori részei voltak, ő pedig rendtársai előtt bölcsen titokban tartotta őket. A látomásokat boldogság-élmény is kísérte és egyfajta vezetést is adtak a számára. Tudatára ébredt annak is, hogy az elragadtatásokhoz, az égi kegyelemhez méltóvá kell válni, ezért komoly aszketikus életet kezdett el élni. Suso életrajzát tanulmányozva sokan ezen a ponton „dőlnek ki”. Ne gondoljunk laza, egyszerű víz-kenyér böjtre. Vaslánc, szúrós szögekkel kivert kereszt a hátán, folyadékböjt stb. stb. – csomó durva dolog volt, melyeket azért végzett, hogy egy pillanatra se kényelmesedjen el, és az állandó szenvedések közepette ne kívánja az érzéki vágyak kielégítését. Gandhi önmegtartóztatásainál látjuk ugyanezt. A célja tehát az volt, hogy állandó aszkézisben tartsa magát és hasonlatossá váljon a Nagy Szenvedőhöz, Jézus Krisztushoz. Amikor aztán ez a fajta aszkézis (karmaoldás) már az egészségét erősen aláásta, 16 évi praxis után látomásában egy égi szolga adta neki hírül, hogy Isten ezt már nem várja el tőle. Erre válaszul kínzóeszközeit állítólag a folyóba dobta. Másik oldalról viszont magát figyelve arra jött rá, hogy a testi aszkézis nem tud igazán az ember gyökeréig hatolni. Mi már hozzátehetjük, hogy ehhez az emberi tudat reformjára, az égi hitrendszerek megváltoztatására, és az új, krisztusi tanításokban nyugvó szemléletre van szükség. Mindenesetre, ahogyan Susó-nál az aszkézisre fordított energia másra irányult, életében a reform éppen innentől valósulhatott meg: tulajdonképpen ettől a ponttól kezdve beszélhetünk igazán Susó-ról a költőről és Susó-ról a bölcs gondolkodóról. Az égi szerelem dalnokává, valódi misztikus költővé vált, költészetét pedig olyan nagyságok lírájához lehet hasonlítani, mint Kempis Tamás, Keresztelő János, Angelus Silesius, Rumi vagy Tagore. Később Suso ún. valódi élő relikviáira, ragyogó misztikus költeményeire sokan ráéreztek és állítólag a késő középkor legtöbbet olvasott szerzői közé tartozott. Vannak pedig, akik úgy tartják, hogy költeményei a nagy firenzei (szintén domonkosrendi) angyalfestő Fra Angelico festményeihez írott költői szövegek voltak, aki viszont Seuse költeményeit vitte vászonra.

Számunkra fontos információ még, hogy Seuse alkotói munka előtt – annyi nagy emberhez hasonlatosan – mindig imádkozott.

Másik fontos dolog, hogy Suso élete inkább egy nagy lelki utazáshoz hasonlítható, mint nagy fizikai kóborlásokhoz. Élete nagy része is javarészt egy helyszín: a Konstanz-i kolostor, a térkép pedig, amin az ő útvonala bejelölhető, a lélek térképe. Ezen az úton pedig az ön-keresés, az első látomások, az aszkétikus korszak és a költői ihlet megnyílása után a következő lépcsők a szenvedés megértése, majd a bölcsesség és szeretet kapcsolatának megfejtése voltak. Jól körvonalazódik, hogy Suso képességeinek felszínre hozatalát követően a fő kérdés számára a szenvedés értelmének a megfejtése lett. Miért van ez a sok látszólag értelmetlen és igazságtalannak tűnő szenvedés? Tette fel ő is az oly sok ember által feltett kérdést. Egyszer látomásában egy kutyát látott, aki egy kapcarongyot tartott a szájában és a következő hangot hallotta: „éppen ilyen leszel te is testvéreid szájában.” De hát miért is van erre szükség? És éppen ezen a ponton kapja meg a világ a Suso-i misztika fontos üzeneteit. E téren kiemelkedik „Az Örök Bölcsesség könyve” c. műve, melyben arra a belátásra jut, hogy minden szenvedés Isten jóságos szeretetéből, nem pedig szigorából ered. Hogy inkább marad meg az ember a Jó úton folytonos nehézségek és szenvedések közepette, mint az édes kedvtelésekben. Hogy a szenvedés, amit Isten küld, teszi teljes emberré az embert. Továbbá éppen ez teszi őt bölccsé, sőt urához, Istenhez hasonlatossá. Azt is megértette, hogy a jól megélt szenvedésből öröm, béke és diadalérzet fakad. Hogy az ember, aki legyőzi önmagát a szenvedés viselésében, Isten természetével azonosulva éppen Istenhez magához kerül közelebb. Hogy a szenvedés árán lesz a földi emberből égi ember. Hogy a nemes lélek a szenvedések közepette gyarapszik, az Úrral és embertársainkkal való szeretet-közösség pedig MINDEN ESETBEN szenvedés-közösség is. Azt is megértette, hogy a szentek a szenvedő ember pohárnokai, akik tanúsítják, hogy a szenvedés italában nincsen méreg, hanem az maga az átalakító-gyógyító ital. Hogy az is szenved, aki tolja el magától a szenvedést és az is szenved, aki elébe megy, de hatalmas különbség van a kettő között. Aki pedig elébe megy annak, a szenvedés angyalainak csókja Istenhez vonja majd őt közelebb. A szenvedés megóv a bukástól, önismeretre sarkall és arra, hogy önmagunkban is erővel álljunk. Továbbá alázatra és istenfélelemre is tanít. Ilyen és efféle gondolatok közepette most egy másik fontos gondolatkörhöz érkeztünk el: Suso Sophia misztikájához: érdemes egybevetni ezt a tant Rudolf Steiner vagy a rózsakeresztesek Sophia tanításaival. Nyilvánvaló lesz a hasonlóság. Tudjuk, hogy Sophiával nem csak ők foglalkoztak. A keleti egyházaknál például nagy hagyománya van a Sophia-misztikának. Ugyanígy a kereszténység föld alatti ún. gnosztikus mozgalmai és áramlatai is fontos hangsúlyt helyeztek e tanokra. Sok misztikus hivatkozik például rá. De fontos körülmény az is, hogy a nyugati keresztény egyházak bár a Sophia-tant dogmatikai rendszerükbe nem építették be, mégis azt eretnekségnek nem minősítették. Érdekes mód éppen a reformátor protestáns egyházak azok, akik a Nagyboldogasszonnyal, sőt Szűz Máriával és az egész Sophia-tannal nem szívesen foglalkoznak.

Mi most helyezzük a hangsúlyt arra, hogy a Sophia-misztikát mindig a Sophia lénnyel való találkozás, az ún. Sophia élmény előzte meg. Suso misztikus és igen beszédes közléseiből mi most arra következtethetünk, hogy neki ebben lehetett része. Seuse égi Sophiáról beszélt. Amikor a lényről szólt, akivel találkozott, azt írta „… olyannak tűnt, mint a csillogó nap, koronája az örökkévalóság volt…” Már ifjúkorában vágyott arra, hogy a Bölcsesség legyen a szerelme. Seuse szenvedélyesen vágyta, hogy találkozzon ezzel a lénnyel (görögül bölcsesség = Sophia), sőt bizonyos források arról beszélnek, ez volt legfőbb vágya, mely be is teljesült. Azt mondta, a legmélyebb élmény volt, amit életében átélt: szíve mohó volt, mégis betelt, jókedvű volt és kiegyensúlyozott, kívánsága megpihent, vágyai pedig elmúltak. Hasonló beszámolókat olvashattunk például a nagy spanyol misztikus Keresztes Szent Jánosnál, a keleti misztikában pedig Muktanandánál vagy Rámakrisna Káli-élményénél. Suso átélte ebből az élményből a Szeretet forrását, az örök isteni bölcsességet. Sőt ezen tapasztalást követően Suso filozófiája és szemlélete valahogy egy tökéletes rendszerbe fonódott. Bár a teológusok inkább Suso krisztológiájáról beszélnek, valószínűleg ez inkább az ő sophiologiája. Mindenesetre Suso ettől kezdődően a „bölcsesség szolgájának” nevezte magát, az Égi Szófiát pedig szíve kedvesének. És mint ezen tanítás beavatottja, sok mindent el is mondott. Például azt írta, az ember ezen élmény révén nem maradhat meg teremtménynek, hanem Krisztussal kell alakulnia és az istenségbe kell átalakulnia. Ezáltal értette meg a szenvedéssel kapcsolatos titkokat, de éppen ez az élmény tette őt hitelessé a tanítások közzétételére. Hely hiányában itt csak egy fontos dolgot emelek ki: annak kiemelt fontosságát, hogy a női elem helyet kapjon az isteni hármasságban. Vallástörténelmünkben fontos dolog az, hogy a Mária- és Sophia tagadó protestáns gondolkodók is elismerjék mindezt. A manicheista szenthármasságban és az ősi magyar tanításokban már beszélnek a Fény Anyáról és Seuse misztikája ezt a tant vitte be a katolikus vallási rendszerbe. Azt gondolom kiemelt jelentőségű mindez, és ezen gondolatcsírák már most kirügyezőben vannak a római katolikus egyház nyitottabb gondolkodói körében (gondoljunk csak II. János Pál pápára, Pio atyára vagy a Mária jelenésekkel foglalkozó atyákra).

Visszatérve Seuse Henrik életére, nagy és meghatározó élményeit követően elérkezett a komolyabb próbák és megmérettetések ideje. És éppen ezek kiállása tették az általa felvázolt tanításokat hitelessé! Elöljáróban annyit, hogy életére egy sötét árnyék már régebben rávetült. Egy ideig, mint tehetséges novíciusnak, Kölnben kellett tanulnia. Itt találkozhatott a nagy türingiai prédikátorral, Eckharttal, aki Seuse mestere lett. Az Eckhart mesterrel való találkozás sorsdöntő élmény lett Suso életében. Olyan nagy szellemi találkozásokhoz lehet ezt hasonlítani, mint Assisi Klára és Ferenc, Avilai Teréz és Keresztes János vagy Szalézi Ferenc és Chantal Johanna találkozása. Eckhart mester Suso tanára lett, aki mohón itta a nagy mester szavait, de ugyanakkor a nagy szellemekhez hasonlatosan átalakította és transzponálta, tovább növelte azokat. Közöttük hatalmas dolgok zajlottak le. És éppen, amikor a bizalom legteljesebb körei kezdtek kirajzolódni, akkor történt Eckhart mester elítélése. Eckhart kiközösített lett, megbélyegeztetett, majd hirtelen mindenki elhagyta őt. Fontos kiemelni, hogy a két nagy misztikus társ, Tauler és Suso nem hagyták el! És éppen ekkor tette meg Seuse nagy kiállását Eckhart mellett az Igazság könyvében. Egy hét fejezetes bátor értekezést írt, melyben, bár a nagy türingiai mestert nem nevezi meg, de mindenki tudja kiről volt szó. Azonnal Rittelmeyernek, a Keresztény Közösség alapítójának, megható kiállása jut az eszünkbe, amikor könyvet írt az oly sokat támadott Rudolf Steinerről. Kiállásáért Susot a rendi törvényszék elé idézték és „megúszta” annyival, hogy mindössze további tanulmányaitól tiltották el. A következő nagy próba Suso életének későbbi szakaszában történt. Állítólag, mint annyi nagy szabad gondolkodónak, neki is sok irigye és ellensége volt, akik nem nyughattak, amíg Susot el nem távolították a védelmet adó konstanzi klauzúrából. Egy erkölcstelen életet élő nővel hozták hírbe, akinek Suso éppenhogy folyton csak segített. Priori tisztségéből nagy botrány kíséretében leváltották, majd azt tanácsolták neki, hagyja el a várost. Suso nagy szégyenben és bánat közepette Ulmba költözött, ahonnan többé Konstanzba többé már sosem térhetett vissza. Furcsa mód a konvent csak Suso távozása után rendelt el komoly vizsgálatot, melyben természetesen  az ő ártatlansága bebizonyosodott. Az ulmi időszak arra volt jó, hogy Suso itt rendezni tudja élete fő műveit egy „Das Exemplar” (Mesterkönyv) című gyűjteménybe. Itt is érte őt a halál 1366. január 25-én. Itt temették el a domonkos templomban.

Végezetül életének még egy fontos élményét kell kiemeljük: Suso feladata volt egy domonkos női kolostor pártfogása. Itt fonódott közte és egy rendkívüli nő, Elsbeth Stagel között mély barátság. Suso e hölgy ösztönzésére tárta fel élete legmélyebb misztikus élményeit és élete sok fontos részét. Sőt, a nagy és igen bensőséges életrajzot is együtt írták meg. Nyilvánvaló, hogy e női segítség (a nőket egyébként Suso nagyon tisztelte és mindig az égi Istenanyát látta bennük) nélkül Suso misztikája nem tudott volna olyan erővel Földünk szellemi életébe áradni.

Dr. Torgyán Atilla

 

 

"A szenvedés a világ szemében megvetendő, az én szememben azonban mérhetetlen érdem. A szenvedés kioltja haragomat és elnyeri jóindulatomat. A szenvedés méltóvá teszi az embert szeretetemre, hiszen a szenvedő hozzám hasonlatos. A szenvedés rejtett érték, mérhetetlen kincs? Ha valaki száz évig térdepelne is előttem üdvös szenvedésért, akkor sem tudná azt méltón kiérdemelni. A szenvedés árán lesz a földi emberből égi ember. A szenvedés elidegeníti a világtól, ám az én meghitt társammá teszi. Kevesebb barátja lesz, ám több kegyelmet nyer. El kell hogy hagyja őt mindenki, meg kell hogy tagadja, hogy én a barátságomba fogadjam. Ez a legrövidebb út hozzám és a legbiztosabb. Aki megértené, mily hasznos a szenvedés , az ajándékként fogadná Isten kezéből....A szenvedés megóv a súlyos bukástól, önmagunk megismerésére sarkall, s arra hogy megálljunk önmagunkban...." (részletek "Az Örök Bölcsesség könyvé"-ből)