Mindszenty bíboros – aki legyőzve győz
Ő maga volt az ember, aki állta a kalapácsütések sorát. Egyike volt a XX. századi kereszténység meghatározó alakjainak, és szomorú tény, hogy e nagyságok életét csak nagyon kevesen ismerik. Márton Áron, Apor Vilmos, Batthyány Strattman László, Marton Boldizsár, Salkaházi Sára, Mindszenty József. Csak néhány nevet emeltem ki a XX. századi nagyságok közül. De vajon mi magunk is, mit tudunk e nagy emberek életéről? És mit teszünk azért, hogy e példamutató életek emléke ismeret és tisztelet tárgya legyen az új generációk számára? E nagyságok közül talán az egyik legfontosabb életút Mindszenty Józsefhez kötődik. Olyan ember volt ő, aki minden cselekedetével és szavával a morális tetteket és az igazságért való feltétlen és következetes kiállást példázta. Hogyha elmélyedünk élete tanulmányozásában, jól láthatóvá válik, hogy minden egyes cselekedete tudatosan lelassított éber következetességgel a Krisztus követés útján maradást célozza meg. Szigorúsága mögött pedig annak ismerete húzódik, hogy ha valaki csak egyszer is elbukik a Jó akarásának a szolgálatában, ez a kis bukás egész életén egyfajta pillangó hatásként gyűrűzik végig. Ennek a szigorú következetességnek a betartása külön jelentőséggel bír abból a szempontból, hogy Mindszenty alakja jól láthatóan szoros kapcsolatban állt a magyar népszellemmel. Mint a magyar katolikus egyház feje és a magyar nép szellemi vezetője nemcsak, hogy cselekedetei (a legkisebb cselekedetei is) súlyos kihatással voltak a magyarság sorsára, de a kettő, azaz Mindszenty sorsa és a magyarságé szorosan összefonódott. Az a vértanúság pedig, amit Mindszenty életében végigjárt, szoros kapcsolatban állt a magyar nép sorsával. E sorshordozásban pedig ott volt a Földünk morális rendjét ért XX. századi két legfontosabb támadás: a nemzetiszocializmus, azaz fasizmus és a kommunizmus irányából. Mindszenty pedig e két áramot a kezdetektől fogva tanulmányozta és ismerte és tudta, hogy mindkettő a kereszténység és a magyarság fennmaradásának komoly ellensége. Ezért az ő vezérhajóját az Igazság, azaz a krisztus példa követésének a jegyében, a hitleri és szocialista megszállás ellen fordította. Tette mindezt az Ige és példamutatás erejével, erőszak nélkül, Jézus Krisztus parancsolatai szerint. Számunkra pedig példaértékű az, ahogyan ő a legsötétebb napokon a legádázabb ellenfelekkel szemben is a szelídség és önfeláldozás eszközeit felhasználva a legszigorúbb következetességgel bemutatta a Krisztus-követés evangéliumi útját. E gyönyörű idézetben ő maga fogalmazta meg azt, amit életével is példázott: „Az engesztelés a bűnbánattal kezdődik, Krisztus szenvedésében részesedéssel folytatódik, és az áldozatbemutatással végződik.”. És most fel kell tennünk a kérdést: miért és kinek fontos az, hogy egy olyan embert, akinek élete maga a követendő jó példa és akinek összes cselekedete a Jézus Krisztus által megtestesített IGAZSÁG követésének a bemutatása, hogy egy ilyen ember életpéldáját miért igyekeznek elferdíteni? Tény ugyanis, hogy Mindszentynek a mai napig sok ellensége van és még mindig sok oldalról törekednek őt magát és az általa képviselt ügyet lejáratni. Az egyik kedvenc lejáratási mód, hogy makacs, reakciós politikus papként állítsák be. Mások egyfajta egzaltáltság és csökönyös önfejűség felé próbálják az ő bemutatását terelni. Hogy az egyházi akarattal és népe érdekeivel szembe ment. Hogy túlságosan szigorú volt. Az ellene szóló rágalmak és hadjáratok egész életét és az utána lévő időszakot is végigkísérték. Magam is ismerek olyan egyetemi tanárt, akit nemrégen mozdítottak el pozíciójából, mert Mindszenty alakját nem volt hajlandó torz képben bemutatni! Miért fontos ezekről a dolgokról beszélnünk? Mert az olyan emberek tisztelete, mint amilyen Mindszenty, minden nemzet fennmaradása érdekében fontos kérdés. Ezért minden nép fiainak kötelessége, hogy az olyan emberek tisztelete ügyét, mint Mindszenty vezérzászlajukra emeljék, ahelyett hogy eszméit torzítsák, az őt nyíltan tisztelőket pozícióikból elmozdítsák és helyette más, kevésbé példamutató emberek tiszteletének ügyét mozdítsák elő. Magyarországon ugyanis ez történt. Nekünk pedig látnunk kell ezen helyzet fontosságát, és kötelességünk tenni valamit a Mindszenty példa bemutatása és tiszteletének erősítése érdekében és a róla tudatosan kialakított torz képpel szemben!
Most az a feladatom, hogy egy hatalmas, már egész könyvtárat felölelő anyag néhány mozaikját összerakva tanúságtételt tegyek egy nagy ember és az igazság mellett. 1892-ben Pehm József néven született. A Pehm nevet 1941-ben Mindszentyre változtatta azért, hogy magyarságát és szülőfaluja iránti szeretetét ez által is kifejezze. Otthona saját bevallása szerint „meleg otthon volt… az imának és erényes életnek melegágya…” Életútja szempontjából kiemelendő édesanyja Kovács Borbála, aki mindenben segítette fiát és 1960-ig (amíg élt) követte is gyermeke passióját. A sok fájdalmas motívum anya és fia életében nagyon sokban emlékeztet Mária és Jézus történetére, azzal a különbséggel, hogy Mindszenty kálváriája édesanyja halálát követően is folytatódott. A két csodálatos ember szeretet-kapcsolatának bemutatása hosszú könyveket igényelne. Most kiemelem azt a tényt, hogy a kis Pehm József papi pálya felé fordulását édesanyjának 8 éven át tartó és kitartó imádkozása előzte meg. Mindszenty szombathelyi diákéveiből egy másik fontos embert emelek ki. Itt találkozott két nagy keresztény mester, az akkor még fiatal Pehm József és a már érett géniusz Prohászka Ottokár, a nagy hittudós és szociális apostol. E találkozás az ifjúra nagy hatással volt, akit később Mindszenty a „Szentlélek gyönyörűséges hárfájának” és a „haza vezető tűzoszlopának” nevezett. Mindszentyt 1915-ben az első világháború közepén szentelték pappá a szombathelyi székesegyházban. Ekkor másfél évre a Vas megyei Felsőpatyra került. Itt fontos kiemelnünk egy eseményt: ekkor jelentette meg ugyanis „Az édesanya” című könyvét, mely könyv egyfajta tisztelgés az Anya felé! Mondhatjuk azt, hogy e könyv belső lelki munka eredménye, amely során a cölibátus vállalásával Mindszenty a nemi vágyakat egyfajta transzformációval, magasabb síkra emelte saját Édesanyja és az Égi Anya felé. Felsőpaty után következett a több mint 25 éves zalaegerszegi tartózkodása. Itt volt rövid ideig gimnáziumi hittanár, majd plébános, esperes, apát, püspöki biztos, majd pápai prelátus is. Itt Zalaegerszegen börtönözték be először, amikor 1919-ben nyíltan föllépett a proletárdiktatúra szélsőségei ellen. Már itt is teljes nyíltsággal, „nemzetünk hangjaként”, figyelmeztette azokat, akik a magyar nép küldetésével ellentétes cselekedeteket folytattak, ezért szülőfalujába internálták, ahonnan Zalaegerszegre csak az első proletárdiktatúra bukása után térhetett vissza. Itt 1919 és 1944 között, Veszprém püspökévé való kinevezéséig megtette mindazt, amit a lelkiismeret hangja diktál.
Erről az időszakról ő maga írt így: „… alig van lélek, aki gyóntatószékemben feloldozást nem kért volna. Alig van család, amelyet nem ismertem, alig van gyermek, akinek a szemébe bele nem tekintettem. És alig van családi kereszt, amit nem igyekeztem volna enyhíteni…Jézust igyekeztem szolgálni, minden társadalmi réteg lelkében…”. Zalaegerszegi tevékenységét most megpróbálom bemutatni. A kutató – ahogyan a nagy szentek és mesterek életénél ez sokszor megtörténik – csak döbbenten kapkodja a fejét, hogyan tudott ennyi minden abba a röpke néhány évbe beleférni. Megszervezte például az utcaapostolságot. Utcánként lebontva 1-1 megbízottal végezte a szociális és szervezési feladatokat! Minden információt ínségről, bajról, lelki történésről központilag gyűjtött össze és az összes kispap, megbízott, családsegítő neki számolt be. Megvásárolta a szétaprózódott birtokokat, és vett egy 125 holdas nagybirtokot, amely gazdálkodását maga irányította. Még arra is volt figyelme, hogy napfelkelte előtt kimenjen a birtokra, és együtt imádkozzon a földmunkásokkal munkakezdés előtt. Létrehozott egy sajtóvállalatot és megvette a Zala megyei Újságot, melyből 15 000 példányban megjelenő napilapot hozott létre. Hogy az újság fenn tudjon maradni, megvette a Zrínyi Nyomdát és Könyvkereskedést, amit nyereségesen működtetett. Közben a kispapoknak iskola-kápolna hálózatot hozott létre, melyekben a tanítási napokon lefüggesztették az oltárt, a misékre pedig elhúzták a függönyt, így egyszerre két fontos funkciót is töltött be ugyanaz a hely. Emellett folyamatosan figyelte a rászorulókat, gyűjtéseket és ínségakciókat szervezett. Zsebében mindig volt valami ajándékcukorka a szegénygyerekeknek és a jótékonyságra gyűjtött pénzekből rendszeres volt, hogy névtelen borítékot juttatott el a rászorulóknak, s ily módon gyakran életeket is megmentett. Évi 25-30 gyermeket taníttatott, akiknek tandíját ő finanszírozta, és még azt is megszervezte, melyik nap kinél egyenek. Egy jelentős mai napig is fennálló iskolát hozott létre, melyben leánynevelő internátus volt, mely intézmény első igazgatója is ő maga lett. Házakat is építtetett rászorulóknak és egy szociális otthont is létrehozott. Emellett a helyi hitelszövetkezet meghatározó alakja is volt. Anyagi függetlenségére nagyon ügyelt és nem fogadott el pénzeket sem a Vatikántól, sem a náci illetve szocialista részről. Fontos kiemelni, hogy még arra is kerített időt, hogy különböző levéltárakban dolgozzon, ahol anyagot gyűjtött nagy történelmi tanulmányaihoz. Nem kihagyható egyházon belüli tevékenysége, miséi, prédikációi, fontos újságokban közzétett írásai. Döbbenetesen sok dolog (és mennyi, ami még itt kimaradt)! Állítólag 3-4 óránál többet nehezen tudott aludni, éjjel hánykolódott az ágyában és pirkadat előtt felébredt. Mégis, hogy e sok történés hogyan fért bele az Apát Úr (ahogyan ekkor nevezték) napjaiba, rejtély.
Fontos kiemelnünk azt is, hogy ő maga a lehető legszerényebben élt, rendszeresen böjtölt és önmagára szinte semmit sem költött. Nagylelkű emberek adományaiból élt és utazott. Kopott ruhában-cipőben járt, és egyetlen élvezete az ebéd és vacsora után két részletben elszívott 1 db szivar volt. Amikor később, a II. világháborúban budavári rezidenciájának a felét elvitte a bomba, ő azt sem engedte, hogy helyrehozatalára költsenek: „úgy van rendjén, hogy a romország prímása romházban lakjék” – mondta. A zalaegerszegi plébániáról 25 év után ugyanolyan szegényen távozott, ahogyan oda érkezett. Ő maga így fogalmazott: „… harczom nem a tőkéért és a nagybirtokért, hanem az Egyházért, Hazáért folyt…”. Zalaegerszegről való távozását követően újabb négy fontos év következett. Ekkor adta ki bátor memorandumát a nácik ellen, ekkor került Sopronkőhidára náci fogságba, majd a front megfordulását követően ő kezdte el elsők között rendbe tenni a háború dúlta hazát. 1945 őszén nevezte őt ki esztergomi érsekké XII. Pius pápa ezekkel a prófétikus szavakkal: „az új kardinálisok közül Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot.” A romokban heverő ország és a szétvert papi hálózat sebeinek gyógyítása mellett még több nagyon fontos és jelképes dolog is életet nyert általa. 1947 júniusában részt vett Kanadában az ottawai Mária Világkongresszuson. Elindította korunk spirituális életének egyik legfontosabb mozgalmát, az Engesztelési Mozgalmat, és életre hívta az iskolai hitoktatás védelmére a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségét. A kanadai példa hatására pedig meghirdette az ún. „BOLDOGASSZONY ÉVET”, amely 1947 aug. 15-én Nagyboldogasszony napjától 1948. dec. 8. napjáig, a Szeplőtelen Fogantatás napjáig tartott. Ez a rendezvénysorozat nagysága, mélysége és hatóereje szempontjából is hazánk történelmének egyik legjelentősebb hitéleti megmozdulása volt. Szavára gyakorta mozdult meg és vonult fel egyszerre több százezer ember! Ebből a számtalan fontos TETT-ből jól látható Mindszenty bíboros nagysága és messze az átlagember fölött álló hatalmas teherbírása és küldetése. Erre a küldetésre utal híres székfoglaló beszéde is, melyben elfogadta a hercegprímási-érseki rangot (Szent István rendelkezése értelmében az esztergomi érsek nemcsak a magyar katolikus egyház feje, hanem egyúttal az ország első közjogi méltósága, aki rangban, mindenki mást megelőzően, a király, az első világháború után pedig a kormányzó után következett). Mindszenty e beszédében szinte magára húzta sorsát, ahogyan azt mestere Jézus Krisztus a Getsemáné kertben tette. „Akarok lenni népem lelkiismerete – mondta – hívatott ébresztőként kopogtatok lelketek ajtaján, a föltetsző tévelyek ellenében az örök igazságokat közvetítem népemnek és nemzetemnek.” És pontosan ez az ébresztés és lelkiismeret hangja volt az, amit a hatalmon lévő szocialista diktatúra minden eszközzel el akart nyomni.
A cél Mindszenty likvidálása volt, melyet hosszas, több évig tartó megfigyelés és előkészület után Rákosi pártvezér és Kádár belügyminiszter el is indított. Több sikertelen kísérlet után a Prímás személyi titkárában, Zakar Andrásban megtalálták az áruló személyét, aki hosszas testi-lelki kínzás után megtörve és félig megtébolyodva a kommunista vezetés engedelmes eszközévé vált. Mindszenty letartóztatásának napja 1948. dec. 26-ra esett, éppen az első keresztény vértanú, Szent István áldozati halálának a napjára. Ezen a napon indult el hosszú vértanúsága, mely 8 teljes éven át tartott, nagyrészt embertelen körülmények között. Utána az 1956-os forradalom idején 4 rendkívül aktív szabadon töltött nap következett, majd 15 évnyi ún. „félfogság” a budapesti amerikai nagykövetség épületében. Ide kényszerből menekült, mert a forradalom leverése után megölték volna.
„Te kutya! De rég vártuk ezt a boldog órát! Csakhogy ennyire vagyunk!…” – ezekkel a szavakkal fogadta a letartóztatott egyházfőt az őrnagy, aki egy rendőr segítségével levetkőztette és darócruhába öltöztette. Miután az első kihallgatásokon makacsul hallgatott, kiadták a parancsot: „Tanítsátok meg vallani!” Első „tanítója” állítólag egy magát partizánnak nevező bivalynyakú és vad tekintetű tiszt volt, aki először csizmás lábával teljes erejéből belerúgott födetlen gerincébe, majd luciferi kéjjel odaszólt neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez!’” Ezt követően egy másik ember gumibotjával az eszméletlenségig verte őt. Miután újra és újra agyonverték, arra is ügyeltek, hogy ne legyen módja lefeküdni és elszunnyadni. Amint ez megtörtént, durva oldalbökésekkel ébresztették. A testi és lelki kínzásokon és aludni nem engedésen túl kábítószereket kevertek a levesébe és akaratbénító tablettákat kellett bevennie. Öt héten át tartott ez az „előkészület”, mely a bírósági tárgyalás előtti megtöretést célozta meg. És valóban, a hatalmas akarattal bíró egyházfő ellenálló ereje gyengülni kezdett, önérzete eltűnni látszott, félelemérzetek gyötörték. Amikor eljött a tárgyalás napja, előtte gondosan megmosdatták. A nagy színjáték előtt azonban már nyilvánosságra került a bíboros letartóztatása előtt gondosan előkészített levele, melyben már előre leírta: „Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben… Nem mondok le püspöki címemről… Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségeinek következménye és azt semmisnek nyilvánítom.” Ilyen ember volt Mindszenty! A kirakatperben a legendás tanácselnök, Olti bíró, aki valamikor náci, immáron pedig „hithű” kommunista volt, természetesen életfogytiglani fegyházra ítélte. Az életben tartása és megszégyenítése mellett döntöttek, mert holtában veszedelmesebbnek tartották (egyébként Mindszentyt jelöli az a híres latin mondat, hogy Defunctus adhuc loquitur, azaz „Holtában is beszél”). A négy fegyházi évből csak a főpap egyetlen szenvedését emelem ki: az egész életében rendkívül keveset alvó és sokat dolgozó főpapnak este 7 órától reggel 5-ig tíz órát sötétben és „szabályos alvásban” mozdulatlanul kellett töltenie. A nyolc év fogság utáni négy szabadon töltött nap története külön könyvet igényelne. Bár fogsága során volt olyan időszak, hogy 84 kg körüli testsúlya felére csökkent, itt mégis ő ereje teljében mutatkozott. Aztán az USA követség 15 éve, a szellemi munka és az emlékek rendezése jött. Csak hely hiányában említjük itt annyira hézagosan az 1971. szeptembere és az 1975-ben történt halála közötti időszakot. Itt mint világutazó pap, a világon szétszéledt magyarság összefogásával is törődött. A nyolc éven át hordozott súlyos kereszt valódi szentté és az emberi gyengeségek és szenvedések iránt még megértőbbé tették. Ekkor már tényleg csak másokért élt. Halála 1975. május 6-án következett be: a nagy szív, mely hazájáért dobogott, megállt, hogy e nagy Szellem népének, a magyarságnak, magasabb síkokról segítsen. Kívánságának megfelelően a mariacelli kegytemplomban temették el, amely ezt követően a magyar nép nagy zarándokhelyévé vált. Hagyatékát a Mindszenty Alapítvány gondozza. Végezetül egy amerikai útja során írott leveléből idézek: „… a mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk.”
Dr. Torgyán Atilla, 2014. november 7.
- Közi Horváth József: Mindszenty bíboros (Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2002)
