Akira Kuroszava: Menny és Pokol
Bodnár Dániel, Magyar Kurír
Akira Kuroszava filmjének kezdetén a Japán Nemzeti Cipőgyár vezetői tárgyalnak arról, hogyan lehetne növelni a nyereséget. Hárman nem a cipők minőségének javításában látják a megoldást, hanem gyorsan eldobandó, egyencipők gyártásában....
Velük szemben Kingo Gondo, a gyártásért felelős vezető, aki harminc éve dolgozik a gyárban, és mindig tökéletes, már-már művészi színvonalon kivitelezett cipőket alkotott, továbbra is ezt az utat kívánja követni. A minél nagyobb üzleti haszonban gondolkozó társai, hogy megnyerjék maguknak, felajánlják, megteszik ügyvezető igazgatónak, de ennek az ára, hogy azt teszi majd, amit ők diktálnak neki. Gondo visszautasítja az ajánlatot, s kidobja üzlettársait. Tíz éve hűséges társának, Kawanishinek elárulja, hogy 50 milliós jen kölcsönt vett fel, amiből 30 milliót azonnal megkaphat. Ebből az összegből pedig megvásárolhatja a Nemzeti Cipőgyár többségi részvényét. Gondo mindent egy lapra tett fel, hiszen a kölcsön fedezete a háza, amelyben együtt él feleségével, Reikóval és kisfiával, Junnal. A férfi tisztában van a világban uralkodó, kíméletet nem ismerő farkastörvényekkel, s fiának azt tanítja: „Egy férfi vagy győz, vagy legyőzik.” Felesége, Reiko viszont ezzel szemben vallja: „A siker cseppet sem értékes, ha az emberség elvesztésével jár.”
A történet ezen a ponton váratlan fordulatot vesz. Gondóval telefonon közli egy férfi, hogy elrabolta a kisfiát, és 30 milliós jen váltságdíjat követel érte, különben megöli a gyermeket. Hamar kiderül azonban, hogy Gondo sofőrjének, Aokinak a kisfiát, Sinichit rabolta el, aki egy játék kedvéért ruhát cserélt Junnal. Gondo, aki fia kedvéért habozás nélkül kifizette volna a váltságdíjat, most visszakozni látszik. A józan ész, illetve a lelkiismeret parancsa ütközik egymással, mint oly gyakran vészhelyzetekben. Gondo hosszasan szenved, tépelődik, képtelen eldönteni, hogy mit tegyen. Helyzete valóban súlyos, hiszen ha a 30 millió jent odaadja a gyermekrablónak, hogy megmentse Sinichi életét, búcsút inthet a Nemzeti Cipőgyárnak, a társadalom felső köreiből kizuhan a perifériára, asszonyával és fiával együtt. Először úgy dönt, hogy nem fizet. „Ha most odaadnám a pénzemet, mindent elveszítenék… Ha fizetek, földönfutó leszek…” Az egész életében gondtalan élethez szokott Reiko, a felesége az, aki ebben a vészhelyzetben erőt önt az összeomlott apába, Aokiba, bizonyos benne, hogy férje kifizeti a váltságdíjat, nem hagyja, hogy egy őrült megöljön egy ártatlan gyermeket. Ennél a jelenetsornál Kuroszava a japán pantomimszínházra jellemző effektusokat alkalmaz: a dialógusokat szavak nélküli képsorok követik, Gondo tépelődést, Reiko könyörgést, Sinichi apjának kétségbeesést kifejező tekintete, s közben a nyomozók hirtelen mozdulatai, arcukon csodálkozás, döbbenet, riadalom, ahogyan reagálnak a többiek zaklatott megnyilvánulásaira. Az ő lehetőségük: megtenni mindent a sikeres nyomozás érdekében, mindenre figyelnek, de eszükben sincs ítélkezni.
Kingo Gondo végül a lelkiismerete szavára hallgatva, kifizeti a váltságdíjat. A közvéleményt maga mellé állítja, de ez nem hatja meg a Nemzeti Cipőgyár vezetőit, sem a banki világot, a gyárból elbocsátják, otthonából a végrehajtók egymás után viszik el az értékes tárgyakat. Gondo azonban nem marad kenyér nélkül, egy kis üzletnek lesz az alkalmazottja, amelynek tulajdonosa szabad kezet ad neki a cipők gyártásában. Ugyanaz maradt, aki volt, sőt, a történtek hatására még erősebb lett.
A film második része részletesen, szakmailag is hitelesen mutatja be a nyomozás menetét, míg végül eljutnak a gyermekrabló személyéhez, Ginjiro Takeucihoz, aki egy kórházban gyakornok. Magányosan él, szegényen, Gondóék házának közelében. Takeuchi számára nincs megállás a bűnözés útján. Miután a 30 millió jen fejében elengedi Sinichit, meggyilkolja az őt zsarolással fenyegető két tettestársát, majd amikor a nyomozók rájönnek erre és csőbe húzzák, egy drogmámorban élő nőt is. Megrázó erejű jelenet a drogtanya látványa: a képernyőt betölti a kábítószertől önkívületi állapotban lévő fiatalok tömege. Ugyancsak döbbenetet kiváltó a film befejező képsora: a halálra ítélt gyermekrabló és háromszoros gyilkos elutasítja a papot, és azt, hogy megbocsátásért imádkozzon, de utolsó kívánsága, hogy láthassa Kingo Gondót, aki előtt feltárja önsorsontó tetteinek mozgatórugóját. Ez pedig a gyűlölet, és ennek következménye, az irigység és a bosszú. Takeuchi szegénységben élt, ami a poklot jelentette számára, s élvezetet talált a gondolatban, hogy a „mennybéli” gazdag Gondót, „egy szerencsés” embert hozzá hasonló szerencsétlenné tegyen. Gondo azonban felül tudott emelkedni az anyagi világ értékein, megmentve egy gyermek életét. Vele szemben Takeucsi sem csak társadalmi státuszát tekintve volt szegény, hanem lelkileg, is, de nem a jézusi értelemben. Kórházi gyakornokként sok jót tehetett volna a segítségre szoruló betegekkel, ehelyett beengedte a lelke ajtaján kopogtató gyűlöletet a szívébe. Még halála pillanatában sem érez semmiféle megbánást, és akárcsak a keresztfán a bal lator, elutasítja a kegyelmet. A poklot ő maga teremtette meg azáltal, hogy engedte eluralkodni lelkében a gyűlöletet. Ezt fejezi ki a film befejező képsora is: a remegő, őrjöngő Takeuchit a fegyőrök elhurcolják. Látjuk Kingo Gondo szomorú, részvétet kifejező arcát, majd lezuhan a börtönrács, betöltve a teret. Aki a romboló gyűlöletet választja, s ennek pusztító voltát nem ismeri fel, annak számára nincs menekvés, nincs megváltás.
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
