Szent Charbel – Egy Istennek szentelt szív

A titokra ráérezni, hogyan lehet közel kerülni Istenhez. Ehhez segít hozzá a szentek életének tanulmányozása. A hatalmas maronita szent, a Magyarországon méltatlanul kevéssé ismert libanoni Szent Charbel atya különös erővel mutatja be a jó példát. Élete egy Istennek az utolsó lélegzetvételig odaadott élet. A csend, amely valósággal áradt körülötte, nem üres és céltalan csend, hanem megszentelt csend, amely Isten jelenlétével van megtöltve. Látszólag eseménytelen élete pedig (Charbel atya közel 40 évig élt egy világtól eldugott Annaya nevű település kolostorában, ebből 23 évet szinte teljes elvonultságban) minden idők egyik legizgalmasabb szerzetesi élete. Annaya kolostorának nyilvántartásában eddig tizenháromezer csodás gyógyulást jegyeztek fel, és még ennél is sokkal több azoknak a megtéréseknek a száma, amelyeket Charbel atya látszólag eseménytelen életével, majd különös halálával elindított. Ezt az írást főként a mai napig is folyamatosan születő és az Annaya-i kolostorba küldött tanúságtételekből állítottam össze.
Charbel atya a Földközi-tenger keleti partjainál lévő Libanonban született. „Közel-Keleti Svájc”-nak is szokták nevezni azt a helyet, ahol manapság az ínyencek először szörf deszkán élvezik a tenger nyújtotta örömöket, majd pár órára rá már síelnek is a libanoni hegyek különlegesen szép sípályáin. Világi ember megérteni nem képes mi volt a jó benne Charbelnek lemondani mindenről. Elhárítani Mariam, egy szép és kívánatos fiatal leány csábításait, titokban 23 éves korában elhagyni családját mindezt csak azért, hogy egy zord és rendkívül hideg cella rejtekén éljen, faragott kő ágyon aludjon vánkosul durva fadarabot használva, egész életén át lesütött szemmel járjon, sokszor alvás és pihenés nélkül a legdurvább körülmények között éljen. Amikor halála után holttestét ahhoz az oltárhoz vitték, ahol az élete utolsó 23 évében Charbel atya naponta sok-sok órát eltöltött, a távozót kísérő szerzetesek imába fogtak. Virrasztottak reszketve a dermesztő hidegben és érezték ahogy rövid idő alatt csontjukig ér a fagy. Eközben istenfélelem töltötte be lelküket, és nem értették, hogyan tudott Szent Charbel atya 23 éven át sok-sok órát eltölteni térden állva - a legkeményebb teleken is - ott ahol halandó ember rövid idő alatt megdermed és megfagy.

Bárki is csinál végig egy ilyen kemény és nehéz életet, ehhez teljesen át kell fordulnia benne a világban megszokott értékrendnek. Ez a kifordított értékrend az, amely minden szellemi nagyságot - az emberiség nagy fáklyavivőit - jellemzi. Míg a világi ember folyamatosan azért küzd, hogy minél több élvezetet, kényelmet és minél kellemesebb közérzetet biztosítson magának az életből, addig a szellem embere számára a világ átalakulása a fontos. Az Istennek felajánlott lemondások és szenvedések, böjtök és imák által az embereknek, és különösen Krisztusnak szeretne segítséget nyújtani, résztvenni a világ átalakulásának nagy művében, azért hogy jobbá váljon a világ. Ahhoz, hogy jobban megértsük Szent Charbelt, fontos megértenünk, hogy a szenvedést és végletes nélkülözést a szeretetnek a jegyében használta, úgy, mint kőműves az építőanyagokat. Radikális aszkézisei, szigorú életrendje, táplálkozási megvonásai Charbel atya számára a világot átalakító munka részei voltak. Ami másnak nyűg és kellemetlenség,az  Charbel számára éppen a Megváltót segítő élet, az öröm forrásai voltak. Szokták Charbel atyát a libanoni Pio atyának is nevezni. Nemcsak azért mert utolsó miséjük nagyon hasonlóan mélyre hatolt az eucharisztia legmélyebb titkaiba, és mert e  két nagy szent a miséken hasonlóan nagy küzdelmet folytattak azért, hogy feladatukat a test gyengesége ellenére is beteljesítsék. Az is hasonló volt bennük, hogy mindketten különös látnoki és csodatévő erővel bírtak. Hogy életük legfontosabb szakaszát - Pio atya San Giovanni Rotondóban, Charbel atya pedig Annayában – egyetlen helyen töltötték. Hogy végtelenül szerények voltak, jó humorúak és önmegtartóztatóak. Hasonló volt például, hogy az általuk szentelt víz a károkozó rovaroktól megtisztította a gazdák földjét. De a sok-sok hasonlóság között is most a titokzatos vérzést kell kiemeljük: Pio atya még életében, a stigmáin keresztül vérzett, Charbel atya testének vérzése pedig halálát követően indult be.

ÉLETE/ASZKÉZISEI
Charbel atya életével kapcsolatosan néhány fontos és szimbolikus tényt szeretnék kiemelni.  Előszöris azt, hogy arab területen élt Mária tisztelőként. Továbbá, hogy muszlimok között volt keresztény emberként.  Sőt, egyesek úgy tartják, hogy Libanonban azért tudott évtizedeken át béke lenni, mert az ott élő keresztények hite a Krisztusban elég erős ahhoz, hogy fenntartsa ezt a békét. Libanonban egy nemzeti megegyezés értelmében az ország vezetői vallási hovatartozás szerint választandóak. Eképpen az államfő maronita keresztény, a kormányfő a szunnita közösségből, míg a parlament elnöke a siíták közül van. Sokan tartják úgy, hogy Libanonban a keresztények hozzák egyensúlyba a siíták és a szunníták közötti ellentétet és a térség viharai ellenére itt az emberek békében és viszonylagos jólétben élnek. Bár kényes az egyensúly, de ez az együttélés a jövőbe mutató pozitív képe a vallások és emberek egymáshoz való közeledésének.
Charbel atya Youssef Antoun Makhlouf néven egy maronita keresztény családban született meg 1828. május 8. napján a Bejrúttól mintegy 140 km-re lévő 1600 méter magasan lévő Bkaakafra (Biqa-Kafra) nevű hegyi falucskában. Furcsa szimbólum az is, hogy ez a település az ún. Szent Völgy fölötti hegyekben van. A maronita egyházról fontos azt tudni, hogy keleti szertartású katolikus egyház. Nevét egy  V. században élt remetéről, Szent Marónról kapta, aki Antiochiában élt. Az egyház élén külön pátriárka áll és a pápasággal teljes egységbe az 1445-ös egyetemes zsinaton került. Liturgikus nyelve az ószír és papjaik a szentelés előtt még megnősülhetnek. Libanon déli része egykor a Jeruzsálemi Királysághoz tartozott. Sőt, rajta keresztül vonultak a keresztesek Jeruzsálem felé. Híres városai közül ismerősen csenghet Baalbek, Büblosz, Türosz neve, a Hermon hegység pedig ősi kultikus helynek számít. DeLibanonban van a Kádisa völgy is, az ún. Szentek völgye. Sok remete barlang is található itt, és e völgy bejáratánál van Libanon legnagyobb kolostora. Szent Charbel is élt ebben a völgyben. Magyarok számára híres hely az Isten Cédrusainak Erdeje. Nagy festőnk, Csontváry járt itt és állítólag a libanoni tájakról több képet is e hely látványa alapján készített. Libanont a Szűzanyával való különleges kapcsolata miatt „Mária Földjének” is nevezik. A maronita keresztényekről  még annyit, hogy az egyház követőit sok száz éven át üldözték. Libanonban az 1700-as évek végéig üldözött egyház volt. Ritka az olyan egyház, amely ennyi hányattatáson ment volna keresztül. Viszont ezen egyház szentjeit és tagjait éppen ez a sok megpróbáltatás erősítette meg és cserzette őket hitükben erőssé és állhatatossá. Ma Libanon 3,8 milliós lakosságából (mely lakosság 95%-a arab) 1,4 millió maronita keresztény. A sok megpróbáltatás az egész maronita közösséget és összetartását is megerősítette. A kis Charbel családjában is rendkívül szilárd volt az elköteleződés. Édesanyja – a többi maronita anyához hasonlóan – szigorúan megkövetelte az imát, a rendszeres napi rózsafűzért és a szentmiséken való részvételt. Az öt gyermekből a három fiú mind szerzetes lett. Az ifjú Charbelt (akkor Youssefnek hívták) már kis gyerekként szentnek tartották. Amikor csak tehette, visszavonult egy barlangba és térdelve imádkozott egy kis Szűzanya kép előtt. (tudjuk róla, hogy egész életében nagy Mária tisztelő volt.) Gyerekkorának egyik fontos meghatározó élménye az, amikor egy cédrus törzsében kialakított kis oltár előtt imádkozva sürgető hangot hallott: „Hagyj el mindent és kövess engem!”. erről az elhívásról eszünkben kell jusson Lisieux-i Kis Teréz, Charbel korának egy másik hatalmas szentje, akinek életével sok fontos párhuzam van. Mindkettőjüknél egy szerény, egyszerű, szinte titokban  áldozatba foglalt életet tisztelünk. Csöndben hallgatták el hatalmas küzdelmüket. És mindketten az egész világra gyakorolt áldásos hatásukat csak a haláluk után kezdték el láthatóan kibontakoztatni. Ahogyan Franciaországban még nem is olyan régen szinte minden család kérte közbenjárását a Kis Teréztől, és szinte minden családnál évtizedeken át erős Kis Teréz tisztelet bontakozott ki, ugyanez vonatkozik Libanonban Charbelre is. Az emberek – különösen az egyszerű emberek – szenvedése felé irányuló megértés és együttérzés az, amely lehetővé tudja tenni, hogy a sok-sok közbenjárás kérés e nagy szenten keresztül fel is jut az éghez.

Visszatérve Charbel életéhez: 23 éves volt, amikor elszökött otthonról attól tartva, hogy mint utolsó otthon maradt fiút, nem engedik szerzetesnek állni. A Mayfouki-i Boldogasszony kolostorban kezdte meg noviciátusát. Édesanyja és családtagjai sokszor próbálták őt hazacsábítani, de siker nélkül. Emellett egy leánynak is megtetszett az ifjú, de ő ennek is ellent mondott. Sőt, noviciátusa elején egy másik leány is próbálta őt megkörnyékezni, amire az ifjú Youssef válasza az volt, hogy még éjjel elhagyta a kolostort, ahol a csábítás történt. Ekkor ment át az Annaya-ban lévő Szent Maron kolostorba, amely sokkal rejtettebb helyen volt, távol minden lakott helytől. Ez a hely lett később az ő San Giovanni Rotondója. 1853-tól 1859-ig még több helyen is teológiát tanult, majd pappá 1859. július 23-án szentelték és innentől már Annayában élt és engedelmességből sohasem hagyta el a kolostort. Az ő papi missziója az volt, hogy feláldozza magát. Példát adott másoknak is a szegénysége által. Télen-nyáron ugyanazokat az elnyűtt ruhákat hordta. A megmaradt vagy a lábas alján odakozmált ételeket ette és a termés legsilányabb maradékát. Húst nem evett és mindig sok fizikai munkát végzett, abból is a legnehezebbeket. Híres volt radikális engedelmessége is. Egyszer elöljárója viccből egy távoli hegyre küldte, hogy hozzon onnan fát. Ő komolyan vette az utasítást és a messzeségből hazacipelte a nehéz terhet. Tudni lehet róla, hogy szinte semmit sem dobott ki, mindent felhasznált, akárcsak egyetlen szőlőszemet vagy kenyérmorzsát is nagy becsben tartott. Legfontosabbnak a szegénységet tartotta és menekült az előkelősditől. A dicsőségnek és földi babéroknak semmiféle szerepet sem tulajdonított. Ellenben az állandó aszkézis és ima rendkívül fontosak voltak a számára. Munkája végeztével azonnal imádkozni indult. Nagyon korán kelt és mindjárt a templom felé vette útját, ahol közel 5 órán át imádkozott fáradhatatlanul, térdelve, egyenes testtartással. Arca ilyenkor állítólag mennyei fényben tündökölt. Napjai csúcspontját a szentmise bemutatása jelentette. Ez neki egy élő, ténylegesen átélt találkozás volt az Úr Krisztussal.
Még a kolostorban levőknél is szigorúbb szabályok vonatkoztak a remeteségben élőkre. Bár Charbel atya a kolostorban is a remeték végtelenül szigorú életét élte, élete utolsó 23 évében aszkézisét még jobban fokozta. Naponta csak egyszer evett és csak egy féle ételt, és mindössze egyetlen pohár vizet engedélyezett magának. Éjszakánként csak három órát aludt kemény kőfekhelyén. A szentmiséken egy rács mögött állva vett részt, hogy ne érintkezzen a külvilággal. Magas és szikár remete volt, és ha látták a kolostor folyosóján vagy a kertben sétálni, lesütötte szemét és meghajolt a találkozásoknál.

A szentség nyilvánvaló jeleit látva egyre gyakrabban kérték közbenjáró segítségét. A gazdák például több faluban is használták az általa megszentelt vizet, s így védték meg otthonukat és gazdaságukat sáskáktól, patkányoktól, farkasoktól, kígyóktól stb. Charbel atya sem veszélyes, sem ártalmatlan állatot nem ölt meg soha. A szentelt vizet csak távoltartásra használta. Amikor a szerzetes társait egy mérges kígyó megtámadta a szőlőben és Charbel atyát hívták, hogy segítsen őt megölni, a szent megállt a kígyó előtt és nyugodtan csak ennyit mondott: „Menj el!” Erre a kígyó megfordult és azonnal tovább kúszott. Valószínűleg e csodáknál is fontosabb az a tény, amit sokan éreztek, mások csak sejtettek: Charbel atya a puszta jelenlétével és áldozataival egyensúlyba hozza és átalakítja békévé azt a sok rosszat, ami a hazáját támadja. Nagyon sok nehézség érte a libanoni népet a XIX. században. Egyik történelmi feljegyzés arról ír, hogy amikor törökök támadták meg az országot, több mint 14 ezer keresztény halt mártírhalált. Charbel atya tanácsként ezt mondta: „Ha meg akarjátok menteni magatokat, akkor imádkozzatok teljes szívvel Máriához és Ő majd megment.”Gyónásnál Charbel atya különleges karizmával bírt: belelátott az emberi szívekbe, így általában a bűnök kompenzálásául nehéz bűnbánati gyakorlatokat adott. Egyszer, amikor Charbel atya egyik társa gúnyolódni próbált, egy Éliás nevű atya a következőket mondta a gúnyolódónak: „…Miért tréfálkozol Charbel atyával? Nem tudod, hogy Isten Szentlelke van vele? Az ő közbenjárása miatt áld meg minket az Isten!” – valószínűleg Éliás atyán keresztül a Szentlélek nyilvánította ki ezt a mondatot. Egy tanúságtétel szerint megkérdezték Charbel atyától, hogy miért kötött szőlővesszőt a feje köré, és hogy miért fonta körbe a csuklóját kecskeszőrrel, mire ő így válaszolt: „Ez a fájdalom kapcsoljon össze Krisztus szenvedéseivel!” Más tanúk meg arról számolnak be, hogy Charbel atya a gyakran mondogatta: „ A test hasonlít a szamárhoz, ha kielégítjük, akkor lábadozik és rugdalózik. Ha éhezik, akkor megalázkodik.”Máskor pedig egyik paptestvérének, aki rendszerint nagyon gyorsan elmondta a misét, szokásos nyers humorával ezeket mondta: „Miért siet ennyire? Talán valami gabonalevest evett?”

HALÁLA ÉS AZ AZT KÖVETŐ RENDKÍVÜLI TÖRTÉNÉSEK

Charbel atya 1898. december 16-án misézés közben agyvérzést kapott, majd 8 napos agóniát követően pontosan karácsony napján, december 24-én lehelte ki lelkét. A remeteségben hatalmas havazás volt, a hómagasság elérte AZ 1-1,5 métert. Falusi összefogással tudták csak a szakadó hóban levinni a testet a jóval mélyebben fekvő Szent Maron kolostorba. Testét kriptában helyezték el a többi szerzetes közé. Az külön koporsót nem kapott, saját szerzetesi ruhájába tekerve egy egyszerű deszkára volt helyezve fektették el. A kripta a nagy esőzések és havazások miatt folyamatos vízben és sárban állt. Az első csodálatos eseménysor az volt, hogy a szomszédok már a temetés másnapjától kezdve láttak egy furcsa fényt a sírhely körül, mely napokon át világított. Az emberek a környékről nagy csapatokban érkeztek, hogy láthassák a fényjelenséget. Néhány hónapra rá, 1899 áprilisában a sírt megnyitották és újabb rendkívüli dolgot tapasztaltak. Az esővíz a kriptát teljesen ellepte és sáros mocsárrá változtatta. A jelenlévők elképedve látták, hogy Szent Charbel teste sértetlenül a mocsár felszínén lebeg. Bőre teljesen friss volt, ízületei rugalmasak, a végtagok teljesen behajlíthatóak, haja és szakálla nem hullt ki. Karjai keresztben voltak a mellkasán, kezében egy kereszt. A bordájából vörös véres-vizes folyadék folyt. Ruháját lecserélték majd testét koporsóba tették, melynek teteje üvegből volt, hogy a látogatók láthassák. (Ekkor már sok más csodálatos dolog is történt, és elkezdtek a sírhoz seregleni az emberek.) Ettől kezdve a koporsó mindig megtelt vörös folyadékkal.  A véres váladék folyamatosan áradt ki Charbel atya pórusaiból, ezért hetente kétszer cserélték a fehérneműt és a ruházatot. Ez a furcsa vérzés több mint 50 éven át tartott, és a bejruti orvostudományi kar több vizsgálatot is készített róla. Az orvosok értetlenül álltak a furcsa jelenség előtt. Voltak olyanok is, akik a vérzést próbálták megállítani. Volt például egy Youssef Al Kfoury nevű atya, aki elöljárója kérésére egy ideig gondozta a testet. Naponta kétszer cserélte a fehérneműket  és hogy elállítsa a vérzést, fölvitte a testet a kolostor tetejére, hogy érje a szél és száradjon a hátából, csípőjéből bőven áradó vér. A testet ez a szerzetes négy teljes hónapon át kint tartotta a tetőn, de Charbel atya teste mégsem száradt ki. Később az emberek azt tapasztalták, hogy Charbel atya legkisebb ereklyéje is gyógyító-segítő-megtisztító erővel bír. Egyre nagyobb embertömeg áradt Annayába. A csodáknál és gyógyulásoknál minden bizonnyal még jelentősebb az, hogy a sír körül egyre több imádkozó ember jelent meg. Sőt, nagyon sokan tértek meg, tartottak bűnbánatot, és e ragyogó szent közelségében átalakulva, megtérve távoztak!

1927-ben a holttestét a Szentszék rendeletére egy pincehelyiségbe helyezték. Itt nemrégen még csirkéket tartottak. A holttestet cinkkel borított koporsóba rakták, alaposan bezárták majd azt a kriptába falazták. 1950-ben, 23 évvel később, a kripta fala is elkezdett rózsaszín folyadékot izzadni. Miután a kriptát megnyitották, megállapították, hogy a folyadék a koporsóból származott. A kánoni vizsgáló bizottság ekkor már óvatos volt. Kineveztek három orvost, akik megállapították, hogy a véres izzadás továbbra sem állt le. Azt állapították meg, hogy a folyadéktól a koporsó bomlásnak indult, és ahogyan a folyadék egyre csepegett az elhasadt koporsóban, az telítette a kripta falát.

Charbel atyáról életében fénykép egyáltalán nem készült. A templomokban látható róla készült kép állítólag onnan származik, hogy valaki lefényképezte a szent sírját és amikor előhívták a fotót, egy arc rajzolódott ki rajta, amelyen az öreg szerzetesek Charbel atyát ismerték fel. Charbel atyát 1965. december 5-én VI. Pál pápa boldoggá majd 1977. október 9-én szentté avatta. A rengeteg csodás közbenjárás közül kiemelem egy Nohad El Shami nevű 12 gyerekes családanya meggyógyulását, akin Szent Charbel álmában  egy szellemi műtétet hajtott végre. Amikor az asszony felébredt, két seb volt a nyakán, mindkettő 12 cm-es (ezekről a sebekről sok ismert fotó készült). A hölgy bénultságából felépült és Charbel atya legközelebb, újra megjelenve neki, azt kérte tőle, hogy minden hónap 22. napján  látogassa meg a kolostort és vegyen részt a misén. Nohad ezt teljesítette is. Charbel atya egy jelet küldött e miséken keresztül, mert Nohad  nyakán a sebek újra és újra megnyílnak és vérezni kezdenek a misék alatt. A 22-ék a libanoni nép számára ünnepnapok lettek és ettől kezdve ezrek zarándokolnak Annayába e napokon. A  havi zarándoklatok megtérései és gyógyulásai mérhetetlenek. A megszámlálhatatlanul sok  csoda és közenjárás közül melyek Charbel atya halálát követően történtek, most azokat az üzeneteket emelem ki, melyeket Charbel egy Raymond Nader nevű emberen keresztül küldött a világnak. Ez az ember meditációja alatt került kapcsolatba a nagy szenttel és úgy hiszik, a karján viszkető sebhelyként Charbel atya érintésének ujjlenyomatait őrzi. Íme Charbel atya üzeneteiből: „Az Úr minden embert arra teremtett, hogy ragyogjon. Hogy megvilágosítsák a világot. Te vagy a világ fénye” „Krisztus tudja mi van a te szívedben és a te szívedet akarja. Ne keresd az igazságot Krisztuson kívül!” „Krisztus az Út. A fénykeresztek el fogják árasztani a földet.”

Dr. Torgyán Atilla

Ajánlott irodalom:

Szent Charbel, a teljesség zarándoka (Új Ember, 2017)

Szent Charbel , a szív csendje (DVD, Etalon Kiadó)