Nursiai Szent Benedek – Isten építőmestere
Minden egyes Mester megvívta a maga nagy csatáját az emberiségért. Mindnyájan áldást osztottak. A maguk egyedi módján adtak valami pluszt az emberiségnek. A keresztény Mesterek mindig Krisztus áldását engedték át saját egyéniségük színével áthatva. Átrajzolták vele a Föld szellemi terét, megáldva, átragyogva mindent. Az emberek pedig – tisztelet a kivételnek! – nem fogadták ezt az áldást. A kényelmesnek tűnő bűnt választották, és zavarták őket a Mesterek. Legszívesebben eltették volna őket láb alól, mert azok emlékeztették őket a bűnre. Élő lelkiismeretként szembesítették őket hibáikkal és megzavarták őket önző és kellemes vágy kielégítéseikben. Sokszor az emberek valóban meg is ölték Mestereiket. Nemcsak Buddhát mérgezték meg és Krisztust feszítették keresztre. A legnagyobb Mesterek igazi életveszélyben éltek. Amikor Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János a kármelt megreformálta, a sarusok az életükre törtek és bujdosniuk kellett. Oshonak lassan adták be a mérget, amit ő hosszú hónapokon át fogyasztott. Nursiai Szent Benedekről pedig, akit a „Nyugat atyja” néven is említenek, egy fontos történet szintén az ő megmérgezésével kapcsolatos. Benedeket, a szigoráról elhíresült aszkétát felkérték a vicovaroi sziklakolostor szerzetesei arra, hogy segítse őket. Benedek előre figyelmeztette a szerzeteseket, hogy nem fogják bírni a szigorú szabályokat. És lám, rövid idő után a szerzetesek elkezdtek lázongani, fájt nekik megszokott életüket otthagyni és régi lelkületükkel újat kezdeni. (A régi tömlőbe nem lehetett az új bort beletölteni!) Aztán egyszer csak azon kezdtek el tanakodni, miként fogják eltenni láb alól az egyre ellenszenvesebb atyát. Végül hosszas tanakodás után kitalálták azt, hogy megmérgezik. Állítólag üvegpohárban tették elébe a méreggel bekevert bort. Amikor azonban kereszttel áldotta meg az italt, a jelre a méregpohár menten összetört. Ekkor hangzottak el Szent Benedek híres szavai: „Legyen irgalmas hozzátok, testvérek, a mindenható Isten! Miért akartátok ezt velem megtenni? Nemde megmondtam már korábban tinéktek, hogy az én életmódom és a tiétek között nincsen békesség. Menjetek és életetek szerint való atyát keressetek magatoknak, mert én ezek után a tiétek nem lehetek.”
Szent Benedek életéről mindössze egyetlen életrajz maradt fenn. Nem kisebb ember, mint egy pápa, Nagy Szent Gergely írt Benedek életéről. Ez az élettörténet, amely Nagy Szent Gergely pápa Dialógusainak II. könyvében található, különösen a Benedek által végrehajtott csodákra és nem pedig életének eseményeire összpontosít. Fontos megemlítenünk, hogy Nursiai Szent Benedek esetében, bár olyan emberről beszélünk, aki a nyugati kereszténység kialakulásának egyik legfontosabb alakja volt, és ugyanakkor karizmájával még a szentek hosszú sorából is kiemelkedik, mégis a maga évszázadában alig akadtak követői. Egyetlen kortársa sem rögzítette a nevét (ilyen dokumentum állítólag nem maradt fönn!), és életrajzot sem írtak róla, halála után pedig 50 hosszú évet kellett várni az első és egyetlen róla készült életrajzra. Nagy Szent Gergely pápától tudjuk hát, hogy Benedek a Perugia környéki Nursiában (ma Norcia) született i.sz. 480 körül. Norcia Szent Rita híres városaitól, Casciától és Roccaporenától sincsen messze, ezért az utazónak Szent Benedek Bazilikáját Norciában érdemes összekötnie Szent Rita zarándokhelyeivel. Benedek állítólag igen fiatalon Rómába került. Ez a város éppen hanyatlását élte politikai, egyházi, gazdasági, művelődési és erkölcsi szempontból is. Ekkor a Bizánci Császárság székhelye már átkerült Rómából Konstantinápolyba. Róma pedig a maga összképével fontos tanítást nyújthatott az ifjú Benedeknek a világi élet múlandóságáról. Az ifjú Benedek úgy döntött, elhagyja Rómát. Először Enfidébe ment, ahol dajkájával együtt (Benedek jómódú családból származott) egy kisebb közösséghez csatlakozott. Itt történt meg, hogy a dajkája által kölcsönkért majd majd eltört rostát imádsággal forrasztotta össze. Állítólag ez a rosta a hit és ima erejét bizonyítva évtizedeken át ott függött az enfidei Szent Péter templom kapuja fölött.
Enfidéből Benedek a Subiaco térségébe ment, ahol egy barlangban élt három éven át. A barlangot nagyon nehéz volt megközelíteni. Állítólag csak egy Romanus nevű szerzetes tudta, hogy Benedek ott él a barlangban, aki időnként kenyeret hozott neki a nem messze lévő kolostorból. Ezt egy hosszú kötélen engedte le egy magas szikla fokáról a mélyen elhelyezkedő barlangba. A három éves magányos remete élet úgy ért véget, hogy egy távolabb lakó pap pontosan Feltámadás ünnepén belső hangot hallott főzőcskézés közben: „Te finom falatokat készítesz magadnak, az én szolgámat amott az éhség kínozza.” A pap azonnal felkerekedett míg meg nem találta az eldugott barlangban lévő, állati bőrökbe öltözött, vadember kinézetű remetét.
A három hosszú remeteévből Gergely pápa életrajzi írásában kiemelte Benedek egy fontos kísértését. Ekkor egy régebben Rómában látott hölgy emléke kezdte kísérteni, akire olyan erővel vágyakozott, hogy mindent, remeteéletét és az összes életszentséggel kapcsolatos tervét ott kívánta hagyni és már-már visszaindult Rómába. Utolsó erejéből, ruháját levetve, szúrós tövisek és csípős csalán közé vetette magát. Ettől kijózanodva élete visszatért a szokásos kerékvágásba. Később, úgy tudni, ettől kezdve annyira elcsöndesült benne az érzékiség kísértése, hogy ilyesmit soha nem érzett többé. Benedeket, miután három év alatt kellően megtisztult és belsőleg átalakult, ekkor kérték fel az apát híján maradt vicovaroi sziklakolostor remetéi, hogy legyen a vezetőjük. Ez a rövid életepizód torkollott bele abba a mérgezési történetbe, amit már említettünk. Benedek ekkor állítólag újra magányba próbált menekülni. Bár Gergely pápa nem említi, valószínűleg ez a magány iránti gyakori csábítás, bár kevésbé feltűnő, de jóval ravaszabb kísértése volt Benedeknek előbb említett „nő-ügyénél”. Ugyanez a csábítás volt Isten szónokánál, Páduai Szent Antalnál, és a poverellonál, Assissi Szent Ferencnél is. De megemlíthetjük a keleti szerzetesség kedves szentjét, Szárovi Szent Szerafimot is. Vajon mitől esett volna el a világ, ha e szentek klauzurájukban maradnak, és nem mennek ki az emberek közé? De szerencsénkre mind túlléptek önmagukon vagy még inkább önnön kísértőjükön és az emberek közé mentek, hogy szétosszanak valamit önmagukból. Benedeket most már magányában nem hagyták meg sokáig. Római nemesek (Subiaco Róma közelében volt) nem csupán gyermekeiket küldték el hozzá nevelés céljából, hanem kolostor alapításokra is felkérték. Tizenkét monostort szervezett meg, mindegyiket tizenkét szerzetessel, továbbá létrehozott egy tizenharmadikat is, amelyben ő maga élt és ahol a képzés folyt. Itt már a vicovaroi hiba nem történt meg, mert ő maga választotta és nevelte azokat a fiatalokat, akik kolostori életet kívántak élni. Annak, amit bencés lelkiségnek nevezünk, itt, a Subasio-n kezdtek kialakulni az alapjai. Itt gyűltek össze azok a szerzetesi élettel kapcsolatos tapasztalatok, amelyek majd később, Benedek életének egy következő állomásán, a Monte Cassino-n öltöttek végleges formát. Szent Benedek a Subasio-t váratlanul hagyta el. Volt itt a közelben egy megszállott szerzetes, aki Benedek életére tört és szerzetestársait meg akarta rontani. Komoly tanítás a számunkra Benedek viselkedése, aki nem bocsátkozott vitába, hanem váratlanul tanítványaival együtt elhagyta a Subasio térséget. Hasonló dolog történt Avilai Szent Teréznél is, amikor egy általa alapított zárdába egy gazdag úrhölgy erőszakkal fölvetette magát, miközben bevitte a zárdába teljes udvartartását, és folytatta előkelő, úri, nagyvonalú életét. Teréz egy éjszakát választott ki a távozásra. Míg az úrhölgy aludt finom, puha ágyában, a teljes zárda, annak összes apácájával kiköltözött, kivonult a feje fölött, az éjszaka leple alatt. Beszédes helyzet. Aki nem méltó rá, hogy Isten hajléka legyen, Isten onnan egy időre kiköltözik! Sokszor alkalmazzák a mesterek is ezt a tanítást eltávolodva (beszédes jelet hagyva) azoktól a tanítványoktól, akik nem követik az Úr által kijelölt utat.
Avilai Nagy Szent Teréz és Nursiai Szent Benedek az úrhölgy apáca és a féltékeny, megszállott szerzetes törekvéseivel éppen ellentétesen jártak el. Náluk Krisztus követése volt a cél, ezért nem nagy dolgokra törekedtek. Nem szerzetesi sikerekre vagy eredményekre vágytak, hanem az Úr követésére. És ebben a követésben ők szegények, egyszerűek és a legkisebbek kívántak lenni, és elengedték a pozíció, a fensőbbrendűség, valamint a magasabb hely iránti törekvést. Sőt, éppen ezzel ellentétben, önmaguk megalázására, a hátsó sorra, a láthatatlanságra törekedtek. És éppen ebből a törekvésükből fakadt nyugalmuk és belső békéjük, hiszen elengedték a felfelé való emelkedés ego-ból fakadó késztetését és megnyugodtak ennek békéjében.
Tehát i.sz. 529-ben elhagyva a Subiaco-t, Benedek tanítványaival együtt a Monte Cassino-ra költözött át. Benedek a Rómából Nápolyba vezető út fele útján választott ki helyet és itt, gyönyörű környezetben, a Cassino hegyen, egy elhagyott Jupiter templom romjain fogtak bele az új kolostor építésébe. Ez a hely „Isten hegyre épített városa” szimbólum lett a keresztény történelemben.
Monte Cassino a maga erejével és szervezettségével, annak szabályaival és tudatosságával meghatározóvá vált a nyugati szerzetesi magatartás számára. Vele összekapcsolódott a Szent Benedek által összeállított szerzetesi szabálykönyv is, s így Benedek Szent Ágostonal és Nagy Szent Bazillal együtt a keleti és nyugati szerzetesség legjelentősebb törvényhozójává vált. Az általuk és tanítványai által megfogalmazott regulák több mint másfél évezrede segítik a tiszta életre törekvő férfiak és nők millióit. A legtöbb szerzetes mind a mai napig az általuk összeállított gyakorlatias szabályok szerint él.
Szent Benedek egész életére jellemzőek a különleges, földi életünkben szokatlan események, az ún. csodák. Támasztott föl halottat, szaporított lisztet, fakasztott vizet egy szikla alatt, a jövőbe látott, és valószínűleg az emberi lelkekbe is. Tudjuk róla, hogy tanítványaival álmukban is érintkezett és sorra diadalt aratott az „ősellenség” (ő így nevezte a gonoszt) mesterkedéseivel szemben. Tudjuk azt is, hogy sírva találták cellájában, amikor feltárult előtte a közeli jövő (próféciája később be is teljesedett). Ez a prófétai előrelátás nagy felelősséggel nehezedett rá, sokszor nagy szomorúsággal is terhelte. Tanítványai szemében Benedek olyan ember volt, akit nem tudtak maguknak teljesen megmagyarázni. Minden emberiessége mellett is elérhetetlen volt a számukra. Úgy tartották, mindenre képes. De féltek, tartottak léleklátásától és a tanítványok csak lépésről lépésre, nagy belső küzdelmek árán tudtak hozzá közelíteni. Most mégis ebben az írásban, elkanyarodván a csodáktól, Szent Benedek reformja és az ő jelentősége felé vesszük az irányt. Úgy gondolom az ő tapasztalatai és regulájában megfogalmazott gyakorlati útmutatásai a leglényegesebbek Benedek és az ő jelentőségének méltatásánál. Walter Nigg, a nagy protestáns vallástörténész építőmesternek, Isten építészének nevezi őt, aki regulájában a gyakorlati szerzetesség építőköveit rakta le.
A regula előszóval kezdődik és már az első mondata is nagyon beszédes: „Vedd fiam a Mester tanítását és nyisd meg hozzá a szívedet!” Ő is tehát, mint annyi nagy fáklyavivője az emberi történelemnek ugyanazt kéri: szív megnyílást, szívbe engedést. Aztán következik még egy beszédes mondat: „Iskolát akarunk tehát felállítani az Úr szolgálatára.” Ezzel Benedek ki is jelöli az irányt. Monte Cassino és az egész bencés lelkiség, sőt szerzetesi praxis célja az Úrnak szolgálata. Szent Benedek motivációja tiszta volt. Jézus Krisztus tanításai és útmutatásai alapján keresni és megvalósítani az Úr szolgálatának útjait. Ezért írta meg reguláját, és ezért, ezen tiszta motiváció miatt tudott ez sikeres lenni és széles körben elterjedni. Isten áldása volt rajta és az őt mély elkötelezettségből szolgáló Szent Benedeken.
Fontos kiemelnünk, hogy Szent Benedek nem mellérendeltségi, hanem alá- fölérendeltségi, hierarchikus rendszert látott időszerűnek. Az apátot állította a kolostori közösség élére, akit Krisztus helyettesének nevezett meg a kolostorban. Az apát nemcsak vezető volt, hanem felelősséggel tartozott a reá bízott lelkekért. Fő feladata pedig a jó példa bemutatása volt. Jóságosan, de egyben szigorúan kellett kormányoznia.
Másik kiemelendő az, hogy a kolostorba való felvétel előtt az újoncot próbák alá vetették. Ennek része volt a barátságtalan fogadtatás és a kellemetlenségek. Háromszor olvasták fel az újonc számára a regulát és figyelmeztették a kolostori élet nehézségeire. „Lásd, ez a törvény, amely szerint katonáskodni akarsz. Ha meg tudod tartani, lépj be, de hogyha nem, akkor szabadon menj el innen!” – erre figyelmeztették a kolostori élet előtt állókat. Hogyha pedig az újonc állhatatos maradt belépési szándékában, akkor ünnepélyes fogadalomra bocsátották, ami mintegy második keresztségnek számított. A fogadalmon belül volt egy külön ún. „hármas fogadalom” rész, amellyel a szerzetes az apát alá rendelte magát. Ennek egyik pontja volt az ún. „helyhez kötöttség”, a stabilitás loci. Egyesek ezt úgy értelmezik, hogy Szent Benedek nem szerette a kóborló szerzetesi életet és már korábban kikelt az ellen, amit később „vándorló szerzetességként” is neveztek. Mivel tudjuk, hogy maga Jézus Krisztus is vándorló életet élt, és később sokan követték a kereszténység nagyjai közül az ő példáját, arra kell gondolnunk, hogy a „helyhez kötöttség” inkább egy szimbólum volt, amely belső megállapodottságra utal. Ez egyben utalás örök és halhatatlan, legmagasabb részünkre, a fensőbb ÉN-re továbbá Jézus Krisztusra, de egyben az emberi jellem szilárd és hajthatatlan elkötelezettségét, a stabil pontot is jelöli, melyre a lélek a legnehezebb napokon is támaszkodhat.
A „hármas fogadalom” másik része az ún. „erkölcsi megtérés”. Ennek lényege a rendezetlen, zűrzavaros belső és külső élettől való elfordulásban találandó. Részét képezik a segítő dolgok: a tulajdonról való lemondás és a házas élettől való tartózkodás. Bár sokan a Mesterek közül kinyilvánították, hogy ezek csak külső segítők és egy bizonyos szintet elérve, tudatosan és bölcsen gazdálkodva a tulajdonnal és egy kiegyensúlyozott házasélet keretein belül is lehet szerzetesi életet élni, ez azonban jóval magasabb fejlettségi szintet igényel. Ezért használták mintegy mankóul az önmegtartóztatás és a tulajdonról való lemondás fogadalmát. A „hármas fogadalom” harmadik része volt, hogy az újonc letette elöljárójának engedelmességi fogadalmát, melyben lemondott saját akaratáról és az „engedelmesség hősi fegyverét” vette magához.
A regula pontosan rendelkezett az imádság, az olvasás, a munka, az étkezés és az alvás idejéről. Kiemelendő, hogy mindezek közül első helyre teszi az imádságot. Szent Benedek így fogalmazott: „Semmit sem szabad a közösségi ima elé helyezni.” Viszont Benedek rögtön párba is állította az imát a munkával. Mindenki ismeri már a híres „Ora et labora” imádkozz és dolgozz alaptételt. Ez jóval többet jelent annál, mint hogy felváltva dolgozzunk és imádkozzunk. Arra hív fel bennünket, hogy az imádság áhítatos szellemében végezzük el hétköznapi tevékenységeinket és munkánkat. Benedek összekapcsolta tehát a végtagok és a szív erőit. Szeretettel áthatott áhítatos szellemben elvégzett munka volt a célja.
Itt kell kiemeljük, hogy a liturgikus ünneplés fontossága és az egyházi énekek segítő szerepének kihangsúlyozása többek között Benedek révén terjedt el. A bencések mind a mai napig vezető szerepet játszanak a liturgikus mozgalomban. A munkával és dolgos élettel kapcsolatosan a regula mondja ki ezt a fontos mondatot: „A lustaság a lélek ellensége.” Kiemelendő, hogy a bencéseknél az akarati és szív elem mellett fontos szerepet kapott a gondolati elem, az olvasás és művelődés is, ezért a bencés szerzetesek a műveltségükről is híressé váltak.
Szent Benedek rendre és fegyelemre, de ugyanakkor mértékre és egyensúlyra is törekedett. Tudatosan egyfajta közepet igyekezett létrehozni a kétféle (túlságosan aszketikus és a kényelemre, kellemre nyitott) szélsőséggel szemben.
Végezetül pedig emeljük ki, hogy Benedek célja az volt, hogy „az istenszolgálat iskolájában” testvéri közösséget hozzon létre. Történelmi források beszélnek arról, hogy Benedek idejében körülbelül 20 féle szerzetesi szabályzat létezett. Mégis Benedek szabályzata lett általánossá és vált az európai kolostori élet regulájává, a Benedek lelkisége alapján létrehozott szerzetesrend, a Benedek rend pedig egész Európában elterjedt. Magyarországon például Pannonhalma a legnagyobb apátsága.
Szent Benedek egészen haláláig, 547. március 21. napjáig élt a Monte Cassino-n képezve és irányítva a szerzeteseket. Halála előtt a templomba vitette magát, ahol tanítványaira támaszkodva, ima közben lehelte ki a lelkét. VI. Pál pápa 1964-ben Benedeket Európa védőszentjévé nyilvánította. Monte Cassino-t a II. Világháborúban, 1944-ben az USA légiereje porig bombázta. Egyedül a Szent Benedek és testvére Szent Skolasztika sírját rejtő kripta maradt meg épségben. A másik híres hely, Szent Benedek barlangja a Subiaco-n, ma is szent hely és megtekinthető. A barlang a Szent Benedek monostor altemplomában van. Úgy is nevezik, hogy az „Imák barlangja”.
dr. Torgyán Atilla