Nepomuki Szent János – Kiállás az Igazságért
Ha álmainkban betévedünk egy ragyogó fényből szőtt csarnokba, melyet a „szentek csarnokának” is neveznek, találhatunk ott egy erős és nagy emelvényt. Nepomuki Szent János áll rajta: az ember, aki utolsó nagy tettével hitet tett mindamellett, amit fontosnak tartott. Az emelvény mellett ott van egy másik nagy magaslat, a közel kétszáz évvel nálánál később élt Morus Tamásnak a műve. E két nagy ember élete és életük üzenete minden bizonnyal olyan, amit a kutatónak együtt kell tanulmányoznia. Morus Tamásról a 20. században egy Robert Bolt nevű író már méltó módon megemlékezett. Bolt művéből az angolok igazi, a tudati lélek megerősítésének szóló, elsőrangú filmet készítettek. (Fontos, hogy ezt a művet ne keverjük össze gyönge torzójával, az amerikaiaktól eredő filmváltozattal.) Ugyanakkor Nepomuki Szent Jánosról, akit a lexikonok Közép-Európa egyik legnépszerűbb szentjének tartanak, szinte semmit sem tudni. Nincsen nyilvánosságra hozva róla egyetlen életrajzi mű sem, és igazán csak a róla készült, mindenfelé felállított szobrok azok, amelyekkel megemlékeznek személyéről. Furcsa ellentmondás az, hogy bár a lexikonok az egyik „legnépszerűbb” szentként említik, valójában a legkevésbé ismert szentek közé tartozik, mégis a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, fuldoklók és bányászok patrónusa, templomokat, kápolnákat szenteltek neki, mindenfelé látni a szobrait, sőt még Csehország védőszentje is. Még a híres prágai Károly-hídon is ott a szobra, de ha belépünk a budapesti, II. kerületi Nepomuki Szent János-kórházba, ugyanúgy az ő életnagyságú alakjával találkozhatunk, ahogyan Hidegkút felől Solymárt megközelítve is az ő szobrát pillanthatjuk meg nem sokkal a városhatár után. Most nézzük meg, mit tudhatunk meg a könyvekből Nepomuki Szent János életéről!
Dél-Csehországban született Pomuk (ma Nepomuk) helységben Wolfflin János néven, egyes források szerint 1340, mások szerint 1350 körül. Vagy egy városbíró fiaként, vagy szegény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Hogy mikor lépett be papnak, nem tudni, viszont állítólag egyházjogot tanult Prágában és Padovában, és gyorsan haladt előre az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. Ő volt a prágai székesegyház kanonokja, vikáriusa és IV. Vencel király feleségének a gyóntatója is. A királyné állítólag az ő lelki gyermeke, azaz tanítványa is volt. Ezenfelül érseki titkári hivatalt is betöltött és megbízatásánál fogva a királyi udvarba is bejárása volt. Közvetlenül ráláthatott IV. Vencel király zsarnoki tetteire és fura szokásaira, beteges félelmeire és az ebből fakadó cselekedeteire. Már itt, ezen a ponton felfedezhető a hasonlóság Morus Tamás életével, aki akarva-akaratlanul a beteg lelkű, egyszerre aberrált és zseniális uralkodó, VIII. Henrik közelébe sodródott. Egy pillanatra érdekes rátekintenünk arra, hogy mi történt akkor, amikor a történelem színpadán a szellem emberei ilyen beteg lelkű zsarnokok közelébe sodródtak. Például Petroniussal Néró közelében, Giordano Brunóval a velencei „nemesek” között, Keresztelő Szent Jánossal Heródiás mellett, Nepomuki Szent Jánossal IV. Vencel udvarában, vagy Mánival I. Bahrám uralkodónál. Az Isten parancsolatait betartani nem tudó embert, azaz a benne eluralkodott ellenerős hatás alá került oldalt minden esetben irritálja a szellem tiszta természetének mindenfajta megnyilvánulása. A sérült, beteg ember legszívesebben eltörölné a világból azt, ami őt magát saját sérülésére és jelleme gyengeségeire emlékezteti. Ez történt és történik a szellem embereivel minden ilyen találkozásnál: fizikai szenvedésen, halálon mennek át, azonban az Örök Szellem diadalt arat.
És most nézzük meg, mi volt Nepomuki Szent János életének nagy, diadalmas tette! A történet szerint IV. Vencel király udvari társaságával együtt éppen szokásos nagy lakomájánál ült. Jánosnak kanonokként, rangjánál fogva részt kellett vennie ezen a lakomán. Nem először történhetett János életében mindez. Őt, akit minden bizonnyal nem érdekelték a világi hívságok, és legszívesebben kovásztalan kenyerével egy kis cellában költötte volna el vacsoráját, sorsának útja rákényszerítette arra, hogy újra és újra végignézze a királyi dőzsölést, a gőg és a hatalom útjait, és persze állandó veszélynek volt kitéve, hiszen a király figyelte azt, melyik alattvalója mire és hogyan reagál. A lakoma közben egyszer csak minden megdermedt: a király dühödten tört ki magából. Úgy találta, rosszul van megsütve a kappan, a szakácsért kiáltott és állítólag rögtön rendelkezett is arról, hogy tüstént húzzák nyársra a kappannal együtt, és süssék meg! Egyedül János kanonok állt föl, és kérte a királyt, hogy vonja vissza a parancsát. A király erre magát újra haragra lobbantva sötét börtönbe vettette Jánost, aki sokáig rabságban maradt. Hónapok elteltével hívatta őt a király. Váratlanul nyájas szavakkal fordult felé. Elnézést kért tőle, szabadságot ajánlott, kancellári címet és vagyont is. A kanonok értetlenkedésére kiderült, hogy a király cserébe csak egy egyszerű információt kér: árulja el, mit gyónt neki a király akkori felesége, János lelki gyermeke. János azonban a gyónási titok megtartásának parancsára hivatkozva nem árult el semmit a királynak. IV. Vencelnek azért lett volna nagyon fontos az információ, mert előtte merényletet követtek el ellene, s bizalmatlanságában úgy gondolta, ahhoz feleségének is köze lehetett.
Jánost hallgatása miatt a király kegyetlen kínzásoknak vetette alá. Állítólag még maga IV. Vencel is részt vett a kínzásban, melynek során fáklyával égették szét János testét. Olyan sebeket kapott, amelyek már önmagukban is elegendőek lettek volna a halálhoz, viszont mivel továbbra is hallgatott, Vencel király nagy kivégzést rendezett, és a tiszteletreméltó doktort hatalmas tömeg szeme láttára vonszolták végig Prága utcáin, és kezét hátrakötözve, fejét lábához erősítve a Moldva folyóba dobták. Mártíromsága óta tisztelik Nepomuki Szent Jánost a „gyónási titok mártírjaként”, és ezért ábrázolják őt általában az ajkaira tett ujjakkal, mely arra utal, hogy megtartotta a rá bízott titkot. A száj elé tett ujjak ugyanakkor utalnak a belső csöndre és a lélek békéjére is. Továbbá „a száj pecsétjére”, azaz az őszinteség, az igazmondás és az egyenesség erényeire, valamint a helyes és mértéktartó beszédre is. Sokat elárul számunkra a cseh nép lelkületéről, hogy János ezen tettét követően – bár évszázadokkal később – szorgalmazta szentté avatását, őt magát pedig a nép mártírjaként tisztelte és saját védőszentjévé fogadta. Sírja a Szent Vitus-székesegyházban, Prágában található, és egyfajta nemzeti zarándokhellyé lett.
Most pedig nézzük meg a nagy lelki rokon, Morus Tamás életét, majd egymásba olvasztva a két életrajz tapasztalatait, vonjuk le a tanulságot! Morus szintén jogi doktor volt (sőt egy ideig ügyvéd), aki szintén magas méltóságokat nyert el. Afféle világi, úgynevezett harmadrendi szerzetes, aki bár laikus volt, de élete sok mindenben hasonlított a szerzetesekéhez. Viszont olyan ember volt, aki nem szívesen játszott a szavakkal, és amit kimondott, aszerint is élt. Manapság sok ember ír csodálatos imádságokat, szép szavakat, Istenhez szóló nagy, komoly felajánlásokat. De vajon ki gondol bele abba, hogy a leírt szavakhoz, az imákban vállalt, földtől elrugaszkodott állapotban tett nagy felajánlásokhoz a földre visszatérve igazodni kell? És ha ez nem tud megtörténni, a nagy szavakat hitelesítő tettek pecsétje nélkül, a feszülő ellentét miatt romokba hull az ember életében minden?!
Morus veszélyesen közel sodródott egy emberhez, a „lírai zsarnok”, sok megnyilvánulásában Róma felgyújtójára, Néróra hasonlító VIII. Henrikhez. Ez az uralkodó, feleségére ráunva, vágyait annak feltörekvő udvarhölgye, Boleyn Anna felé fordította. Mivel a pápa nem adhatott engedélyt a törvényes feleségtől való válásra, VIII. Henrik odáig mesterkedett, hogy az angolok az eredeti, péteri anyaegyháztól különváljanak és létrejöjjön egy, a mai napig fennálló új egyház, az anglikán egyház, melynek uralkodója és feje maga VIII. Henrik volt. Az egész egyházszakadás mögött egyetlen buja vágy állt tehát. A történet külön érdekessége az, hogy két ember kivételével, világi és egyházi oldalról is aláírásával mindenki hitet tett az egyházszakadás mellett. Morus Tamás volt az egyik ilyen ellenző, aki először lemondott kancellári tisztéről, majd később az ügyről soha semmit nyilatkozni nem volt hajlandó (utóbb kiderült, mindezt azért tette, nehogy családját és barátait is bajba sodorja). Tehát az ajkak elé tett ujjak motívuma az ő életére is jellemző volt. Egyébként amikor már elítélték, összefoglalta érveit, kimondta az igazságot és szembesítette bíráit a péteri egyháztól való elszakadás következményeivel. Ezen utolsó beszédében könyörtelenül szembesített mindenkit önmagával, és egyfajta szembenézésre intett, hová is tartozik az illető valójában: Krisztushoz és az ő népéhez, vagy pedig a képmutatás és a hamis komfort hazug világához. Morust megnyilvánulásai, jelleme alapján joggal nevezhetjük a tudati lélek emberének. Nepomuki János életével kapcsolatban Morushoz való hasonlatossága a következetes kiállása az Igazságért. Bármilyen erős a zsarnokság és bármilyen körmönfontak a negatív erők próbálkozásai, a tudati lélekben megerősödve az ember ki tud tartani elvei és morális értékei mellett. Hiába próbálták zsarnok és ravasz világi fejedelmek Nepomuki Jánost és Morus Tamást börtönnel fenyegetni, ígérni nekik rangot és hatalmat, békét és nyugalmat (mert mindkettőjüknél próbálkoztak mindennel), a két nagy szellem előtt megtört minden próbálkozás. Jánosnak alap volt a gyónási titok. Látszólag kis dolog, de ha ebben enged és elbukik, e látszólag kis elvi dolog miatt később dominóként dőltek volna össze életében az annál sokkal fontosabb elvi-eszmei-morális rendszerek! Morus pedig tudatosította hitét és elköteleződését az egységes, Péterre épült egyház mellett, és látta, mivel jár az, ha egy érzéki vágyra hallgatva behatol a világi, profán szemlélet a vallási-szellemi régiókba. Persze őt is unszolták barátai, családja: mentse az életét, gondoljon feleségére, gyermekeire, Chelsea-beli meghitt otthonára, békéjére, könyvtárára. Állítólag mikor Morus megkérdezte a feleségétől, ha aláírná a király által kért beleegyezést, meddig tartana az otthoni boldog együttlétük, a felesége azt mondta, talán húsz évig. Morus azt válaszolta: „Még ha legalább ezer év lenne is ez az idő, az is rossz üzlet volna cserébe az örökkévalóságért!”
A két nagy ember kivégzése az emberi lelkek szemszögéből nézve egyáltalán nem volt drámai esemény. Két diadal története mindez, melyben éberen figyelve az Isten által kijelölt fejlődés útjára, a két ragyogó szellem csak az EGY-re tekintett! Ahogyan egy gyönyörű idézet mondja: „Sok mindenért aggodalmaskodsz és töröd magad, pedig csak EGY az, ami valóban szükséges.”
Dr. Torgyán Atilla