Termékek Menü

Bernadett - Lourdes Legendája I-II.

Jean Delannoy kétrészes filmje Marie-Bernard Soubirous-nak – vagy ahogy otthon hívták kiskorától kezdve, Bernadettnek élettörténetét jeleníti meg.

Ebben az évben az egész katolikus világ megemlékezik a lourdes-i kegyhely fennállásának 150. évfordulójáról. A franciaországi Lourdes-ban 1858. február 11. és július 16. között a Massabielle-barlangban a 14 éves pásztorlány, Marie-Bernard Soubirous-nak – vagy ahogy otthon hívták kiskorától kezdve, Bernadett-nek – tizennyolc látomása volt. Elragadtatásba esett, egy emberi szóval ki nem fejezhető, gyönyörű hölgyet látott, aki a következőket mondta neki: „Imádkozz a bűnösökért!” „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” „Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem.” „Körmenetben jöjjetek ide.” „Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!” Ez utóbbi fölszólításra a kis látnoklány kezével kaparni kezdett a barlang alján, amelyből fölfakadt egy forrás, amely máig nem apadt el.

Jean Delannoy kétrészes filmje Bernadett élettörténetét jeleníti meg. Mottóját Máté evangéliumából vette. Miután Jézus ítéletet mond a tanítását elutasító városok fölött, így dicsőíti az Atyát: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.” (11,25)

A kis Bernadette szülei molnárok, nagy szegénységben élnek, a film kezdetén éppen kilakoltatják őket. A hattagú család egy korábban börtönként használt nedves, hideg lakásba kényszerül költözni. A gyermekek közül Bernadette a legnagyobb, egészsége gyenge, súlyos asztma kínozza, sűrűn törnek rá köhögési rohamok. A kislány ekkor még sem írni, sem olvasni nem tud. Ugyanakkor a szülők szorgalmasak, lehetőségeikhez képest mindent megtesznek azért, hogy legalább valamicskét enyhüljön nyomorúságos helyzetük. Bizalmukat Istenbe vetik, s nagy-nagy szeretetben élnek. Bernadette utolsó darabka kenyerét is odaadja kisebbik húgának, az örökké éhes Jean-Marie-nek. Legnagyobb vágya, hogy elsőáldozó legyen. Hite már most nagyon erős.

Lelkében ösztönösen van meg az Isten iránti szeretet és bizalom. Bár nem ismeri a Szentírást, meg akarja ismerni, minél többet meg akar tudni Istenről, Jézusról, a keresztény hitről. Ösztöneiben hordozza a kérdésekre a helyes választ. Amikor az első plébános, akinek a segítségét kéri, elmagyarázza neki, hogy a Szentháromság a legnagyobb szeretet forrása, az Atya, a Fiú és a Szentlélek harmonikus egysége, mondja meg tehát, hogy mi a Szentháromság, ő azt válaszolja: „Egy Isten, három személyben.” A plébános meglepődve, de elragadtatottan mondja: „Nem tudsz semmit, de értesz mindent.”

Delannoy filmje nagy hangsúlyt helyez arra, hogy bemutassa, hogyan és hányféleképpen fogadták Bernadette látomásait. Ellenségesen (a rendőrfőnök, a polgármester), érdeklődő kíváncsisággal (elsősorban a jómódú hölgyek), jóindulatúan (a lourdes-i orvos), a gyógyíthatatlannak látszó betegségekből való gyógyulás reményében (a béna kisfiú édesanyja). Az egyházi személyek megosztottak a kérdésben: van közöttük, aki azonnal hitelt ad Bernadette szavainak, mondván, hogy a lányból annyi szeretet, jóság, tisztaság sugárzik, hogy az nem takarhat hazug szívet, mások viszont óvatosan kezelik a jelenéseket.

Külön kategóriába tartozik a film szerint a lourdes-i egyházközség vezetője, Dominique Peyramale plébános. Igazi krisztusi lélek, szívvel-lélekkel végzi papi szolgálatát, fát vág egy idős asszonynak, pénzt ad az unokája gyógyítására. Paptársa kérdésére – „Nem értem, hogy csinálja ezt, nincs semmije, mégis ad mindenkinek?” – azt feleli: „Gazdaggá tesz, hogy

adhatok.” Peyramale plébános az alázatban hisz, s kezdetben kételkedik abban, hogy Bernadette valóban látta a Szent Szüzet. Utal arra, hogy a látnokok mennyire elszaporodtak az utóbbi időben, s döntő többségük hamisnak bizonyult. Attól fél, hogy ezúttal is ez a helyzet, s az egyház hitelessége csorbát szenved. A film kiválóan érzékelteti azt a történelmi tényt, hogy a XIX. század második felében Franciaországban már kevés hitele van az egyháznak, a társadalom egy jelentős része kifejezetten ellenséges a klérussal szemben. Permayale plébános afféle hitetlen Tamásként bizonyosságot akar, csodát, ezért felszólítja Bernadette-et, kérdezze meg a szép hölgy nevét, s kérje meg, hogy virágozzék ki a barlang közelében a vadrózsabokor. Amikor a lány közli vele, hogy a szép hölgy azt mondta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” a plébános mélyen megdöbben. S bár a vadrózsabokor kivirágzása elmarad, ettől kezdve a legfőbb támogatója és védelmezője lesz Bernadette-nek, felismeri annak gyönyörű igazságát, hogy Isten gyakran a legszegényebbet és a legtudatlanabbat tünteti ki különleges kegyelmével.

A filmbeli Bernadette – akárcsak a valóságban – soha nem díszíti, nem színezi elbeszéléseit a látomásokról. Először nem is azt állítja, hogy a Szent Szüzet látta, csak miután a szép hölgy közli vele, hogy ő a Szeplőtelen Fogantatás. Bernadette-nek a hatóságok csapdákat állítanak fel, igyekeznek meghamisítani amit mond, de ő mindig nyílt egyszerűséggel és őszinteséggel válaszol az őt faggatók gyakran rosszindulatú kérdéseire. Sem ő, sem a szülei nem fogadnak el egyetlen fillért, sem élelmet az őket egyre nagyobb csodálattal bámuló falusiaktól, akik meg akarják köszönni a csodás gyógyulásokat, holott mint említettük, anyagi helyzetük nyomorúságos volt. Bizalmukat mindenkor Istenbe vetik, s az Úr megsegíti őket: Bernadette apja megbecsült molnár lesz, s boldog, hogy neki két pár cipője van, asszonyának pedig már nem kell csak egy helyen mosást vállalnia. Bernadette lelki tisztaságára jellemző, hogy amikor az 1870-es francia-porosz háború idején felröppennek a hírek arról, hogy ismét megjelent neki a Szent Szűz, s a válságos helyzetbe került Franciaország jövőbeli kilátásairól beszélt neki, határozottan tagadja ezt.

A film második része Marie-Bernard-nak a neversi kolostorban 1866 júniusától 1879 áprilisában bekövetkezett haláláig eltöltött tizenkét esztendejét mutatja be. Súlyos ellentét feszül közte és Marie-Thérése novícia mesternő között. Utóbbi nem hisz a jelenésekben, s attól tart, hogy Marie-Bernard-t gőgössé teszi, hogy a külvilág szentként tiszteli, rengeteg levelet kap, s itt is többen megkeresik a gyógyulás reményében, vagy csak kíváncsiságból. „Most pedig össze fogjuk törni magát” – mondja a novícia mesternő Marie-Bernardnak, s ettől kezdve időnként már-már kegyetlen érzéketlenséggel, ridegséggel törekszik arra, hogy lelkileg megtörje az ifjú apácát. Marie-Bernard krisztusi alázattal tűri a megaláztatásokat. „Mindet megteszek, hogy kiérdemeljem a mennyet, mindent elszenvedek Isten dicsőségére” – fogalmazza meg az egyik különösen nehéz pillanatában. Segítségére van a szenvedések elviselésében Amelie nővér, aki figyelmezteti: ha bántják őt, s úgy érzi, nem bírja már elviselni a gyötrelmeket, mondogassa magában: „Isten marad, Isten elég nekem.” Amelie nővér az, aki megnyugtatja Marie-Bernard-ot, amikor a Gonosz megkísérti. Marie-Bernard kétségekkel gyötrődve kérdezi: „Mi van, ha tévedtem? Ha nem láttam a Szent Szüzet? Lehet, hogy csak a szemem hitte, hogy látta?” Amelie válasza: „Nem ilyen lenne a szemed, a hangod, a mosolyod. Nem ez a Bernadett lennél, leányom, ha nem láttad volna a Szent Szüzet Lourdes-ban, vagy akárhol. Láttad! Nyugodj meg, gyermekem!”

Marie-Bernard lelki nagyságára jellemző az a jelenet, amikor a halálosan beteg Marie-Thérese nővér gyógykezelésre indul. Ekkor már Marie-Bernard is súlyos állapotban van, csak bottal tud járni, de mozgósítva utolsó erőtartalékait, megkeresi az őt folyamatosan gyötrő novícia mesternőt, hogy elbúcsúzzon tőle. Feloldozást, lelki megtisztulást hoz ez a jelenet, mintha a

szenvedés egyesítené a két, alkatilag oly eltérő személyt. Az egyik az irgalomban hisz, a másik a kérlelhetetlen szigorúságban. Marie-Thérese magába száll: „Olyan ügyetlenül tudunk szeretni!” – sóhajtja, s a hangjában melegség érződik. Marie-Bernard pedig, felismerve az igazságtalannak látszó megaláztatások értelmét, hálásan köszöni meg: „Megóvott engem a gőgtől, és közelebb vitt az Úrhoz.”

A film szerint az idő múlásával Marie-Bernard fizikailag egyre gyengébb lesz, asztmája mellett isiász okoz neki gyötrő fájdalmat, végül már menni sem tud, de lelkiereje rendíthetetlen. Amíg bírja, segédkezik a betegszobában, reményt ad a vigasztalásra szorulóknak. Alaptermészetéből fakad a jótékonykodás, az, hogy szeretettel bánjon az elesettekkel. Jézushoz imádkozik, hogy adjon neki könyörületes szívet a szenvedőkhöz. Egyik nővértársa, a szintén Lourdesből származó Julie, aki hitében elbizonytalanodva, azt fontolgatja, hogy leveti az apácaruhát, az ő rendíthetetlen lelkierejének hatására marad meg a rendben, s szenteli életét a betegeknek. Amikor beosztják egy kórházba, Marie-Bernard búcsúzóul így figyelmezteti: „A szegényben Jézust kell látnod, és minél visszataszítóbb, annál jobban szeresd.”

Marie-Bernardot egész életében végigkíséri a szenvedés. Amikor a jelenéseket vizsgáló egyházi bizottság tagjai azt kérdezik tőle, hogyan lehetséges, hogy bár ő is ivott a Massabielle-barlang aljából fölfakadt forrásból, de sokakkal ellentétben nem gyógyult meg, azt válaszolja: „Talán a Szent Szűz akarja, hogy szenvedjek. Azt csak Isten tudja, hogy mért.” Marie-Benard elfogadja azt, amit a Szent Szűz mondott neki az egyik jelenéskor, hogy a földi világban nem lesz boldog, de a másvilágon az örök boldogság vár rá. Igent mond arra, hogy itt a földön áldozat legyen, de nem kételkedik a Szent Szűz túlvilágra vonatkozó ígéretében sem.

Jean Delannoy filmje idézi Soubirous Bernadett egyik kijelentését: „Mert mindig igazat mondtam.” A filmben elbeszélt történet igazolja az 1933-ban XI. Piusz pápa által szentté avatott Marie-Bernard nővér szavait. Bernadette-t teljesen áthatotta az igazság: az ember semmi, semmire sem képes, semmije nincs, ami ne Isten ajándéka volna és nem a kegyelem műve lenne az emberben. Ezért készséggel fogadott minden megalázást, s mindenben és minden mögött Isten akaratát látta. Egyszerű, de ritka tiszta lélek volt. Ezt ismeri fel a film szerint Orleans püspöke, amikor kétségeivel felkeresi a már nagybeteg Marie-Bernadett-t, hogy kérdéseket tegyen fel neki a jelenésekkel kapcsolatban. Miután azonban beszél vele, már nem akar tőle semmit kérdezni. Csupán annyit kér a novícia mesternőtől: „Nagyon vigyázzanak rá, nővérem! Az ártatlanság kincsét kapták meg vele.” Bernadette (francia-luxemburgi-svájci film, 1988-1990., 223 perc) Rendezte: Jean Delannoy Írta: Jean Delannoy, Robert Arnaut, Jean Aurenche Főbb szereplők: Bernadette Soubirous – Sydney Penny Francois Soubirous – Roland Lesaffre Louis Soubirous – Michéle Simonnet Jean-Marie Bory – Peyramale atya Emmanuelle Riva – Marie-Thérese