Termékek Menü

A két korona – Szent Maximilian Kolbe élete

Bodnár Dániel/Magyar Kurír
2019. 10. 11. 12:45:22

Maximilian Kolbe minorita ferences szerzetes (1894–1941) 1941 nyarán az auschwitzi koncentrációs táborban életét áldozta, hogy megmentsen a haláltól egy kétgyermekes családapát. VI. Pál 1971. október 18-án boldoggá, II. János Pál pedig 1982. október 17-én szentté avatta.

Michal Kondrat dokumentum-játékfilmet készített Kolbe atya élettörténetéből. A fikciós elemek váltakoznak szerzetesek, történészek, újságírók, egykori túlélők magyarázataival, visszaemlékezéseivel. Maximilian Kolbe életét alapvetően meghatározta, hogy kisgyermekkorában megjelent neki Szűz Mária, fején vörös és fehér koronával. Jézus édesanyja megkérdezte a gyermek Kolbét, hogy melyiket választja. A fehér a tisztaságot jelképezi, a vörös a vértanúságot. A fiú mindkettőt elfogadta. Már ekkor ösztönösen benne volt az Istentől lelkébe oltott vágy, hogy életét majdan másokért áldozza.

A gyermek Kolbe ettől kezdve teljesen megváltozott, imádságos, meditatív alkat lett, korán felébredt benne a papi hivatás vágya. A mély hit nemcsak őt, de testvéreit és szüleit is átjárta. Két fivére ugyancsak ferences lett, szülei pedig beléptek a harmadrendbe, így az egész család Isten szolgálatába állt.

A film bemutatja Kolbe atya eddig kevésbé ismert oldalát is. Nemcsak lelkének és hitének állandó növekedésével törődött, hanem természettudományos képzettségét is fejlesztette. Matematikából és fizikából is kiváló volt, száz évvel ezelőtt, huszonnégy éves korában kidolgozta a jövő általa elképzelt űrjárművének tervét, az eteronplant. Az emberi elme nagysága előtt nem látott akadályokat, biztosra vette, hogy az űrhajózás megvalósítható. Pontos számításokat végzett, rajzai ihletből született látomások voltak, az egyik megszólaló szakértő az Apollo 11 tervét ismerte fel bennük. Kolbe atya az idegen bolygók meghódítására is úgy tekintett, mint ami szintén a teremtő Isten dicsőségét mutatja. Mindent az örömhír szemszögéből tekintett, a természettudományokat ugyanúgy, mint a mozit, felismerve a nyolcadik művészetben rejlő evangelizációs lehetőségeket.

Kiemelkedő volt Kolbe atya Mária-tisztelete, folyamatosan fohászkodott Jézus édesanyjának közbenjárásáért: amikor ifjú papként és szerzetesként jobb keze fekélyes lett, az orvos választás elé állította: ha nem engedi, hogy levágják a hüvelykujját, félő, hogy az egész kezét le kell vágni. Ő azonban rávette az orvost, hogy kenje be a fekélyes részt a lourdes-i kegyhelyről hozott vízzel, amitől az meggyógyult.

Látva és megtapasztalva a világban az Egyház, a Vatikán, egyáltalán, a kereszténység elleni durva támadásokat, Kolbe atya megalapította a Szeplőtelen Szűz Lovagjai nevű szervezetet, hogy a határtalan gonoszsággal a végtelen szeretetet állítsa szembe. Küldetését szolgálta az ugyanezen a néven megalapított folyóirat, amelyre szinte egyáltalán nem volt pénze. Maximilian Kolbe hite azonban megingathatatlan volt abban, hogy ami embernél lehetetlen, az Istennél lehetséges. Ha úgy érezte, hogy Isten ösztökéli egy feladat elvégzésére, akkor kiimádkozta a megvalósítást, és mindig megtörtént a csoda. Így alapította meg Varsó közelében Mária tiszteletére a világ legnagyobb ferences kolostorát, Niepokalanówot, és így került japán misszióba, anélkül, hogy tudott volna japánul. Bizalmát soha nem emberekbe, hanem Isten kegyelmébe és a Szűzanya közbenjárásába vetette. Az általa Nagaszakiban alapított kolostor épségben túlélte az 1945. augusztus 8-i atomtámadást. Egy japán ferences tizenhét éves volt akkor, édesanyját és egész családját elnyelte a föld, ő maga pedig tizennyolc napig szenvedett a romok alatt. Közben felidézte Kolbe atya alakját, segítőkészségét és képességét a megbocsátásra, ezekből merített erőt.

Egyértelmű a doku-játékfilmből, hogy az egész életében a jóságot, a megbocsátást és a szeretetet hirdető és megélő Kolbe atya működését a gonoszt propagáló nácik nem tűrhették, és amint lehetőségük adódott, leszámoltak vele. Auschwitzba hurcolták, de ő itt, végletesen embertelen körülmények között is hirdette Krisztust, megosztotta csekély kenyerét és a gyógynövényteát rabtársaival, és táplálta bennük a reményt. Az érte aggódóknak azt mondta: „Erős vagyok én, Krisztus az, aki erőt önt belém.” A hírhedt 11-es blokkot, ahová tíz embert zártak be, hogy halálra éheztessék őket, mivel egy rab megszökött, kápolnává változtatta: máskor káromkodások, átkozódások, jajveszékelések hallatszottak ki innen, az ő jelenlétében viszont Istenhez intézett fohászok, énekek. Azzal pedig, hogy Kolbe atya önként feláldozta életét a kétgyermekes családapáért, megvalósította Jézus szavait: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

A film egyik megszólalója megfogalmazza a lényeget: Maixmilian Kolbe atya életáldozata „a szeretet győzelme a gyűlölet ellen, az emberi méltóság győzelme egy embertelen rendszerben”. Földi halálának időpontja sem lehetett véletlen: 1941. augusztus 14., Szűz Mária mennybevétele ünnepének előestéje.

*

A két korona – Szent Maximilian Kolbe élete

(lengyel doku-játékfilm, 86 perc, 2017)
rendező: Michal Kondrat
forgatókönyvíró: Joanna Ficinska
zene: Robert Janson
szereplők:
Adam Woronowicz – Maximilian Kolbe
Mateusz Pawlowski – (a gyermek Rajmund)

Kiadja és forgalmazza: Etalon Film Kft.


Fotó: Etalon Kiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: filmajánló