Termékek Menü
0

P. Kondor Lajos SVD: Fatima - Századunk reménycsillaga

Bodnár Dániel
2017-10-16 08:00:00

 

Kondor Lajos (1928-2009) magyar verbita szerzetes ötven évig élt a portugáliai Fatimában, ahol száz évvel ezelőtt, 1917. május 13. és október 13. között Szűz Mária hatszor jelent meg három kisgyermeknek, a tízéves Santos Luciának, a kilencéves Marto Ferencnek és a hétéves Marto Jácintának. 

Az Etalon Kiadó által megjelentetett kötet Kondor Lajos atya 1971-ben kiadott könyvének javított változata. A verbita szerzetes vezette a Mária-jelenések szemtanúinak, a gyermekkorukban meghalt Ferenc és Jácinta boldoggá avatásának előkészítését. Szent II. János Pál pápa 2000-ben boldoggá, Ferenc pápa pedig 2017-ben szentté avatta őket. Kondor Lajos jól ismerte a harmadik látnokot, Lucia dos Santos (1907-2005) kármelita szerzetesnővért. A könyv törzsanyaga az a négy, 1935-1941 között készült levél, melyekben Lucia nővér leírja a jelenések történetét – beleértve az 1916-ban történt angyali jelenéseket is – D. José Alves Correia Da Silva leiriai püspök parancsára. Az első leírás tartalma: Lucia unokahúgának, Jácintának kis élettörténete, amelynek középpontja „életének fénylő napja”, Mária szeplőtelen szíve. A második leiratban Lucia beszámol az angyal jelenéseiről – 1916-ban a három gyermek többször is angyali látomásban részesült –, első szentáldozásáról, a Szeplőtelen Szív 1917. június 13-ai jelenéséről, a harmadik jelenés előtti kétségeiről. A harmadik leírásban Lucia nyilvánosságra hozta a titok első két részét is, ebben található Mária Szívének tisztelete, Oroszország felajánlása, Isten büntetései háborúkkal, az Egyház üldözésével, vagyis az 1917. július 13-ai jelenés fő pontjai. Lucia nővér 1941. december 8-án – Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepnapján – fejezte be a negyedik beszámolót, melyben leírta Ferenc „csodálatos benső életét.” 

Ezekhez kapcsolódnak korabeli dokumentumok és visszaemlékezések, melyek segítenek bennünket, olvasókat abban, hogy Fatimáról és a fatimai lelkületről képet alkothassunk. A könyv szerzője emlékeztet rá: gyakran vetették fel Fatimával kapcsolatban, hogy a látnokok, elsősorban Lucia, hosszú évekig titokban tartották az események tartalmát. Egyúttal sokan tévesen arra is következtetnek, hogy Lucia néhány dolgot maga dolgozott ki a lelkében, aminek a jelenésekhez nem volt semmi köze. Kondor Lajos atya azonban leszögezi: a látnokok hallgatása inkább a jelenések hitelessége mellett tanúskodik, mint ellene, hiszen lélektanilag szinte elképzelhetetlen, hogy a három gyermek képes volt a titkot annyi kellemetlenség ellenére is megőrizni. Bár naiv gyermeki hajlamuk arra ösztönözte volna őket, hogy az eseményekről beszéljenek, se ígéretek, se fenyegetések, még a szülők és az egyházi személyek állandó erőfeszítése sem volt képes belőlük olyasmit kicsikarni, ami a titokhoz tartozott. „A titkot az Ég bízta rájuk, s maga az Ég tette képessé őket annak hűséges megtartásához.”

A kötet szerzője bemutatja a gyermeklátnokok családját – Luciának öt tetvére volt, közülük ő volt a legkisebb, csakúgy, mint unokatestvérei, Jácinta és Marto, akik tizedik és tizenegyedik gyermekként látták meg a napvilágot. A három, még írni-olvasni sem tudó gyermek ugyanúgy szeretett játszani, mint a többiek, egyetlen dologban különböztek társaiktól, hogy ösztönösen vágyakoztak az Oltáriszentség után, szívükbe kezdettől fogva befogadták Krisztust. Közülük a legidősebb, Lucia tanította őket mindarra, amit a hittanórán tanult, „s a kis pásztorok szíve, lelke készen állt a nagy titok befogadására.” A jelenéseket követően pedig a három látnok számára egyetlen dolog volt fontos, hogy imáikkal, önkéntes áldozatukkal minél több bűnöst mentsenek meg a kárhozattól.

P. Kondor kétségtelennek tartja, hogy a fatimai üzenet, „ami lényegében nem más, mint az evangélium”, képes lett volna a világot más útra terelni, s több katasztrófától megmenteni, ha időben megértették, s meg is valósították volna, „de ma is képes ugyanerre.” A szerző emlékeztet rá, hogy volt már hasonló eset a népek történelmében Dávidtól és Mózestől Jeanne d’Arcig, de az apostolok idejétől napjainkig nem találunk az egyháztörténelemben hasonló példát arra, hogy Isten ilyen gyenge eszközöket ilyen általános misszióra használt volna fel, a fatimai üzenet ugyanis valamennyi embernek szól, „s annak közvetítője, első apostola és élő példaképe minden kétség nélkül a három pásztorgyermek.” Kondor Lajos számára egyértelmű, hogy Fatima „valóban a világ oltára lett, amelyet maga Mária emelt, hogy fogadja a négy égtáj felől idesereglők imáját, vezeklését, és a megszámlálhatatlan ember hálaénekét, hogy ismételten tele kézzel hintse rájuk kegyelmét és áldását.”

Olvashatjuk a könyvben Mindszenty József bíboros hercegprímásnak 1947. pünkösdjén kiadott, Fatimára emlékező körlevelét és 1972. október 12-én este a fatimai szentélyben elmondott beszédét, valamint Szent II. János Pál pápának 1982. május 12-én ugyancsak Fatimában elhangzott homíliáját. A szentmise után a lengyel pápa megújította a világ és Oroszország felajánlását Mária szeplőtelen szívének, amint ezt a Szűzanya Lucia nővér által kérte már 1929-ben. Ismeretes, hogy Szent II. János Pál Szűz Mária közbenjárásának tulajdonította, hogy túlélte az ellene 1981. május 13-án, a fatimai jelenések évfordulóján a török Ali Agca által elkövetett merényletet.

A könyvhöz Böjte Csaba ferences testvér írt előszót, amelyben leszögezi: „Fatima nem a múlté, az emberiség nagy csatái sajnos nem értek véget, s ezért félve s remegve, nagy-nagy alázattal arra biztatok mindenkit, hogy ne kacérkodjon a bűnnel, hanem létét féltve meneküljön Mária kitárt karjai közé! Fatima üzenetét újból közreadva, arra kérek mindenkit, hogy nagy-nagy bizalommal kapaszkodjunk az oltáriszentségben, az Eucharisztia misztériumában köztünk lévő Jézus Krisztusba, a mi Királyunkba, hisz Ő elég hatalmas, akar is, képes is vezetni bennünket az örök élet útján!” (Etalon Kiadó 2017).

Bodnár Dániel / Magyar Kurír 

Tartalomhoz tartozó címkék: hír könyvajánló
blog comments powered by Disqus